Kiss Endre főoldal   Tudástársadalom






Tartalomjegyzék A tudás hideg és meleg frontja Von drei Konzepten der Wissensgesellschaft Utolsó lap

Gondolkodj az okain is tán

(A tudásgazdaság alapfogalmairól)
Szerző: Kiss Endre

A számos paradoxon egyike ez: az innováció és a hosszú távú társadalmi megújulás egyik a szó szoros értelmében utópikus dimenziójának dinamikája megtorpan a rövidtávú gazdaságosság ellenállásán.




“Gondolkodj az okain is tán…” (A tudásgazdaság alapfogalmairól) Kiss Endre A tudástársadalomról folytatott teoretikus, majd szociológiai diszkusszió jó egy évtizede nagy lendülettel zajlik. Egyre intenzívebben kapcsolódik ehhez a tudás gazdaságáról kialakult vita. A történelem úgy hozta (ami egyáltalán nem volt előzetes metafizikai szükségszerűség vagy végzet), hogy a tudásgazdaság nem annyira a tudományos megismerés tárgyaként emelkedett fel, mint inkább a tudástársadalom kiépítésének soron következő állomásaként. Ténykérdés a mából visszatekintve, hogy azokat a hálózatokat, amelyek arra lettek volna hívatottak, hogy a tudástársadalom szigetcsoportjait első ízben mutassák fel a demokratikus államok nyilvánossága előtt, nem átfogó középponti befektetések és stratégiák hozták létre (amire az EU szinte predesztinálva volt). Más szóval kifejezve, a tudásgazdaság felemelkedésének története sajnálatos módon magának a tudástársadalom felépítésének gazdasági problémáival, ha éppen nem annak kifejezett nehézségeivel függ össze. A számos paradoxon egyike ez: az innováció és a hosszú távú társadalmi megújulás egyik a szó szoros értelmében utópikus dimenziójának dinamikája megtorpan a rövidtávú gazdaságosság ellenállásán. Ez a helyzet nem újkeletű. Lassan már egy évtizede tart. Nem véletlen, hogy a vele kapcsolatos új teoretikus problémák egyre sürgetőbben írják elő egy korszerű tudásgazdaság szisztematikusan kiépítendő elvi és elméleti organonjának megteremtését. A tudásgazdaságnak a szó szoros értelmében erőltetett ütemű tematizálása egyáltalán nem felel meg tehát a kutatások szisztematikus és jólszervezett előrehaladásának. Sürgős és aktuális a téma azért lett, mert az előrehaladás akadálya anyagi, illetve gazdasági. Ennek a már eleve sem könnyű helyzetnek azonban új, és ismét csak negatív következményei lehetnek. Olyan paradigmái szilárdulhatnak meg a tudásgazdaság elméletének, amelyek már csak azért sem megalapozottak, mert az ebben tárgyként megjelenő szélsőségesen komplex jelenségek leírása még egyáltalán nem történt meg. A tudásnak az a (kezdetektől természetesen már eleve nemzetközi) társadalmi forgalma, amelyre egy tudásgazdaság egyáltalán ráépülhet, azonban egy sor olyan sajátossággal rendelkezik, amelyek sem a gazdaság, sem a forgalom más szektorában mindeddig nem jelentek meg. A tudás ugyanis, először is, közjó (abban az értelemben, mintha a magyar “javak” főnévnek lenne a köznyelv által elfogadott egyes száma). Ez viszonylag egyszerű és könnyen belátható meghatározás, egy fokkal ráadásul konkrétabb is, mint annyi más, egyszerre mindenkire vonatkozó politikai és más szabadság. Mint annyi más közjó, ez a jogosítvány is inkább abban az értelemben “normatív” jellegű, hogy elég erős ahhoz, hogy a mindenki számára lehetséges “jó” adminisztratív vagy bürokratikus korlátozását, akadályozását, cenzurázását meg tudja akadályozni. Pozitiv normativitás azonban már nem indul ki belőle. A széles körben, sőt, mindenoldalúan elfogadott minősítés nem kötelez senkit sem e “jav” “közös” jellegének kiterjesztésére, arányainak javításaira. Ezt egyébként az a már felidézett alaphelyzet is bizonyítja, amely szerint a tudástársadalom kiépítésének legnagyobb aktuális akadálya gazdasági. Egy új tudásgazdaságot megalapozó adekvát fogalmiságnak, s ez második tézisünk, részletesen kellene foglalkoznia azzal a meghatározottsággal is, hogy a tudás egy olyan “jav”, ha tetszik, egy olyan termékfajta, ami a szó valódi értelmében kimeríthetetlen, azaz ami nem “fogy” el. Ennek az egyik oldalon az kölcsönöz hatalmas jelentőséget, hogy (első pillantásra úgy tűnik) nincs egyetlen más olyan áru sem, amelyik tetszés szerint eladható, illetve forgalmazható lenne, anélkül, hogy “elfogyna”. E végtelenségnek feltétlenül meg kell jelennie a tudás értékének és árának meghatározásakor, hiszen közönséges áruk és szolgáltatások értékének kialakulásakor azok végessége erőteljes meghatározó szerepet játszik. Sőt, ennél a leírás szintjén még egy lépéssel tovább is mehetünk. A tudástermék forgalmazása ugyanis még növelheti, differenciálhatja, pozitíven alakíthatja is az illető tudás társadalmi fonosságát és ebben az értelemben annak “nem piaci” értékét is. Egy tudás demokratizálása, használatának általánossá válása csökkenti ugyan annak értékét a tudás kivételezettjeinek szemében, össztársadalmi értelemben azonban ez a tudás éppen a kiterjedésével válik relevánssá (hogy csak annál maradjunk: éppen ez növeli meg annak piacát). Az a tézis, hogy a tudás olyan termék vagy áru, ami sohasem fogy el, a forgalom közvetlen szférájában igaz és ott meghatározó is. Más kérdés (és ez harmadik alapvető fogalmunk), hogy a tudás tartalmainak megőrzése, tárolása, védelmezése és az azzal kapcsolatos feladatok költségigényesek. Nem lep meg minket, hogy ebben a konkrét esetben is korunk nagy ellentmondására bukkanunk. Amíg ugyanis az egyik oldalon a tudástársadalom kiépítése akadozik az aktorok rossz szerepértelmezése és a piaci profitviszonyok tisztázatlansága miatt, a tudás tömegének védelme, ápolása, karbantartása alapvetően állami feladat maradt, és csak a leggazdagabb és legdemokratikusabb országok egyike-másika képes arra, hogy ebbe a szférába bevonja a jótékonyság energiáit. A tudásjavak vagy tudástermékek eredendően gazdasági meghatározottságainak egy következő, teljesen szinguláris és összehasonlíthatatlan vonása (s ez negyedik tézisünk), hogy azok fogyasztása elvileg mindig szinguláris, azaz még a szervezett keretek között folyó tudásakkumuláló folyamatok valamelyikében is végülis az az egyedi és egyszeri tudáscsomag és tudásösszeállítás realizálódik, amelyet a tanuló választ ki. A tézis természetesen valamilyen mértékben mindkét oldalról viszonylagossá tehető (egyrészt a nem-tudásjavak esetében sem ritka, hogy a termékek egy összeállítása egyedileg realizálódik, másrészt a par excellence tudásjavak esetében is elképzelhető, hogy egy-egy csomag nagyobb csoporthoz jut el egyidejűleg), alapvető igazságtartalma és ahhoz köthető heurisztikus értéke azonban nem vonható kétségbe. A társadalmi termelés és az egyéni fogyasztás nagy kérdésének újabb megjelenési formájáról van szó. A tudásjavak gazdaságának ötödik, fontos vonása a tudás megszerzésének költségeihez kapcsolódik (ami a valóságos forgalmi költségeket, tehát nem tudás ápolásának háttér-költségeit lenne hivatott megjeleníteni). Nyilvánvaló, hogy ez a sajátosság potenciális feszültséget hordoz az elvi szinteken bármikor elismert “közjó”, “közszolgáltatás” fogalmával. A helyzet drámai mivolta abban áll, hogy az informatika korszakában a tudáshoz való hozzáférés költségei meghatározó módon maradnak el a tudásnak a tudástársadalomban realizálódó hasznának nagyságrendjétől. Ez a hatalmas különbség azonban nem vezet automatikusan a költség-probléma jó megoldásához. A tudásgazdaság hatodik alapvető fogalmi szféráját a nyilvános tudás korlátozásának elvi problémái teszik ki. Ezek (politikai, személyiségvédelmi, militáris, közerkölcsbeli, stb.) demokráciaelméleti problémák alapvetően, amelyeknek nem lenne szabad önmagukban bárkinek is nagyobb nehézségeket okozniuk. Félelmeink, elviekben, nem is erre a lehetőségre vonatkoznak. Inkább attól tartunk, hogy a demokráciaelméletileg indokolt korlátozásnál jelentősebb szűkítések következnek be, amelyeknek valódi mozgatói a finanszírozás vagy az időközben jól felismert, legkülönbözőbb eredetű partikuláris érdekeltségek. A tudásgazdaság alapfogalmainak elemzése hozzásegíthet talán a tudástársadalom sikeres kiépítéséhez, a tudástermék ugyanis szinte egy közvetlen meghatározásában sem hasonlítható az emberi fogyasztás más termékeihez.

További információk: http://www.pointernet.pds.hu/kissendre







Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása