Kiss Endre főoldal   Tudástársadalom






Tartalomjegyzék Schelers Wissensphilosophie vor dem Horizont des neuen Begriffes des Wissens und LEKTORI VÉLEMÉNY SZÁNTÓ BORISZ "AZ EZREDFORDULÓ INNOVÁCIÓS TÁRSADALMA" Utolsó lap

A látható médium

Szerző: Kiss Endre

A vizualitás szabályai nem egy történelmi korszakban váltak az egész megismerés, a megismerés elméletének alapjává. Már maguk az alapfogalmak is árulkodnak erről: valamiről képet alkotunk, ismereteink leképezik, ha éppen nem utánozzák a valóságot, a világról szemléletünk alakul ki. A vizualitás, a vizuális esztétika szabályai ezen kivűl, az analógia útján egy sor más területre is kitágíthatók és alkalmazhatók.




A vizualitás szabályai nem egy történelmi korszakban váltak az egész megismerés, a megismerés elméletének alapjává. Már maguk az alapfogalmak is árulkodnak erről: valamiről “képet” alkotunk, ismereteink “leképezik”, ha éppen nem “utánozzák” a valóságot, a világról “szemléletünk” alakul ki. A vizualitás, a vizuális esztétika szabályai ezen kivűl, az analógia útján egy sor más területre is kitágíthatók és alkalmazhatók. A vizuális művészet alapperspektivái és megközelítési módja történelmi korszakokat határoztak meg. A dürer-leonardo-i perspektiva több mint három évszázadig határozta meg az európai társadalomnak nemcsak az esztétikai és vizuális kulturáját, de azt az alapvető módot is, ahogy a világot látta. Ezt követte a részleges mimezis korszaka, a szimbolizmus és a szecesszó világa, amelyben részben még érvényben maradt a dürer-leonardo-i perspektiva, részben azonban a mindenkori festő már nagyon nagy súlyt fektetett arra is, hogy a mindenkori látványon világos legyen, hogy az nem “természetes” vagy naív, de egy alapvető művészi gondolat, az akkori esztétika egyik kedves kifejezésével “művészatakarás” hozta létre, ha az arc meg is felel a hagyományos mimetikus tradiciónak, az aranymezőben virágos rétre emlékezető ornamentikában pompázó nőalakok Klimtnél azonban már semmiképpen sem lehetnek egy természetes beállítás utánzatai. De a perspektívának és a mimezisnek ugyanezek a szabályai letűnésük után is uralkodtak, az absztakció, a non-figurativitás és az immár a részleges mimezis részleges utánázásától is megszabaduló ábrázolás konkrét meghatározottságát még mindig az tette ki, hogy “nem utánoz”, a híres perspektíva, ahogyan a “világot látjuk” távollétében is jelen van és mindent önmaga alternativájának és dekonstrukciójának állít be. A mimezis elleni mindenféle lázadás nagyon sokáig magán viselte a perspektivikus utánzást, amelyik a maga negativitásában is uralkodott. A vizualitás szabályai, mint emlékeztettünk rá, nem egy történelmi korszakban váltak az egész megismerés, a megismerés elméletének alapjává. A mai vizualitásra és vizuális művészetekre is vonatkozik ez. A kép vagy a megismerés tárgyi tartalmakra utalt vissza, azok voltak a referenciái, azaz másképp kifejezve minden képnek és minden tudásnak kellett lennie valóságos referenciájának. Egy csapásra megváltozik a helyzet napjaink mediatizált művészetében (és, ha az analógiát folytatni akarjuk) megismerésében is. Ezt a fordulatot a híres McLuhan-i mondat kissé eltúlozta, amikor azt mondta, a “médium maga az üzenet”, a képnek ezen a módon tűnik el a referenciája. A médium az eredeti klasszikus összefüggésben hordozza az üzenetet, azt természetesen az egymást követő médiumok egymástól gyökeresen eltérő, sokszor alig felismerhető módon hordozzák. Egy szellemileg üressé váló társadalom, amelynek nincsenek új üzenetei (jó esetben azért, mert annyira tökéletessé vált, hogy nem is lehetnek érdemi új üzenetei) szívesen kapta fel McLuhan mondását és szaporán át is tette tevékenysége súlypontját a pergőnyelvű disc jockey-k stilusában kommunikáló, ügyesen performáló medatizációra. Maga a médiumok fejlődése ebben a korszakban azonban még nem szorította háttérbe a tárgyat, azaz a referenciát. Jelentős mértékben változott meg a helyzet az utolsó évtizedek elektronikus mediatizációjában. Ez azonban nem az egyébként azóta is favorizált McLuhan-i úton történt. A mediatizáció mértéke, nagyságrendje, intenzitása nem szünteti meg ugyan a referenciát, a tárgyra való vonatkozást, de azzal egyenértékűként amellé emeli magát. A média nem szünteti meg a referenciát vagy az üzenetet, de emancipálódik melléjük. A valódi helyzet szimbóluma a világ mint computer-képernyő. A computer képernyőjén helyet találó számtalan jel, ablak, utalás, hirdetés, ornamentika és szám a tartalomnak és a médiumnak ezt az új szimbiózisát testesíti meg. Kezdetben a computer monitora utánozta a televizió képernyőjét, most a televizió képernyője utánozza a computer monitorát, hiszen annak eklektikus telepakoltsága a valóságos tartalmak és üzenetek méltóságát és társadalmi fontosságát szimbolizálja. A médium nem szünteti meg tehát a referenciát, de állandóan “belelóg”, “rátelepedik”. Ebből a szögből természetesen már érthetjük, miért is hízelgett annyira a gondolatnélküli társadalomnak McLuhan ítélete. A médium győzelme a gondolkodás felett, az izgatóan csacsogó disc jockey diadala a gondolkodás nehéz munkáját végző kutató felett felmenti ugyanis a gondolkodást mindenféle itélőszék előtt. Az új szimbiózis esetében azonban természetesen nem erről van szó. Ebben az esetben az együttlétezést is már az üzenet győzelmeként értelmezték, mintha két bokszoló együttes ringbe lépése máris az egyik győzelmét jelentené. Az üzenetbe csomagolt tartalom és a médium ilyen egyenrangú és gyakorlatilag szétválaszthatatlan és elkülöníthetetlen egymásmellettlétezése óriási változás a művészetek számára. Eddig ugyanis a “művészet” a művészetben éppen az volt, hogy a recepciós folyamatban az üzenet és a tartalom eltüntette, láthatatlanná tette azt a médiumot, amin keresztül ábrázolásra került. A tökéletesen előadott zenedarab tökéletes felejtésre ítélte az akusztikai és fonetikai mediatizációt, annak eszközrendszerét minden konvenciójával együtt. Ez a lehetőség médium és tartalom ilyen látható és egymástól leválaszthatatlan együttlátszásában immár elképzelhetetlen. Ennek a nagyonis látható együttélésnek egyik továbbfejlődési lehetősége a szimuláció, amely látszólag alig különbözik tartalom és mediatizáció közszemlére kitett együttélésétől, valójában azonban a médium formateremtő erejét valóságos referenciák képviselete nélkül terjeszti ki egy sor lehetséges új irányba.







Hirdessen itt! A szükséges információkat elolvashatja, ha erre a szövegre kattint.


A fenti dokumentummal kapcsolatos felelősség meghatározása