A NIETZSCHE ÉS A PARSIFAL mégsem elsősorban Nietzsche-értelmezés. Heller Ágnest rabulejti Nietzsche személyiségetikája és messzemenőkig a sajátjává tette a Nietzsche-irodalom nyelvét is. Mindennek ellenére nem Nietzsche érdekli őt igazán. Ezt két igen jelentős, elvi magaslatokra emelt mozzanat is alátámaszthatja. Egyrészt az "Első előadás" bevezetőjében Heller maga nevezi a Nietzsche-tematikát 'illusztráció'-nak a személyis‚getikai problémakör e 'prolegomená'-jában, miközben saját eljárását a következőképpen jellemzi: '...elgondolásai közül azokat helyezem előtérbe, amelyek gondolatmenetem célját a legjobban szolgálják, maszkjai közül pedig azokat, amelyek mögé alkalmanként magam is elrejtőzhetek'. Ugyancsak nem a Nietzsche-kutató, de a nietzschei indittatásokat 'kihivásként' felfogó és e kihivásokra válaszolni kivánó önálló gondolkodó attitüdje jelenik meg Heller Ágnes záró gondolatmenetében is: 'Kedvelt Ödipuszával ellentétben sosem volt rejtvények megfejtője, a Szfinxszel ellentétben pedig megoldhatatlan rejtvények sokaságát adta fel nekünk vándoroknak, de egyben önmagának is...Mi pedig...nekigyűrkőzünk, hogy megfejtsük rejtvényeit; s feltesszük a magunkét is'.

Szemben korábbi etikai és nembeli ideáljával, Heller a NIETZSCHE ÉS PARSIFAL-ban mélységesen megérti Nietzsche személyiségetikájának lényegét, vonzza őt Nietzsche etikai heroizmusa, a 'Légy hű önmagadhoz' elvének meghatározása, tartalmakkal való megtöltése, majd kitartó és tudatos követése, amely elv 'a személyiségetika első vagy talán egyetlen maximája'. Részben tehát az ilyen személyiségetika talajára helyezkedik tehát Heller Ágnes is, amikor ezen etika további lehetőségeiről gondolkodik

Heller Ágnes nem "Ellen-Nietzsché'-t ir, de Nietzschével küzd (a várakozásokkal szemben nem is Nietzsche ellen, de) Nietzsche személyiségetikájának uj alapokra helyezéséért. Nietzschének Wagnerhez fűződő viszonyát, ezen belül is a PARSIFAL-értelmezést választja egy fundamentális személyiségetikai koncepció ILLUSZTRÁCIÓJÁUL. Miközben Heller nem vitatkozik a nietzsche-i személyiségetika lényegével, azt állitja, hogy Nietzsche Wagnerrel folytatott nagy vitájának egyik epizódjában, a gondolkodó PARSIFAL-értelmezésében, saját személyiségetikájának felül-nem-vizsgált, evidensnek tekintett előfeltételeinek határához érkezik. A PARSIFAL személyiségetikájának olyan változatát villantja fel előtte, ami (Nietzsche) saját koncepciójának elvi alapzatán teszi lehetővé a személyiségetika 'kereszténység'-ellenességének meghaladását. Felvillan egy olyan makulátlan és a nietzschei alapfeltételeket maradéktalanul kielégitő személyiségidealizmus, illetve személyiségetika, ami nem áll feltétlenül a kizárás viszonyában a kereszténységgel (Heller előszeretettel inkább a 'vallás'-t általában használja e konfliktus artikulálásakor).

Olvasónk előtt e helyen világossá kell válnia mind az 'illusztráció' e recenzióban használt fogalmának, mind a kérdés egész horderejének. Heller, ezt tételesen ki nem mondva, de erőteljesen sugalmazza, hogy Nietzsche személyiségetikájának kereszténység-ellenessége (amelynek forrásai és motivumai persze jóval bonyolultabbak annál, mintsemhogy a vita ilyen közvetlenségére lehessen minden további nélkül alkalmazni) nem teszik eleve lehetetlenné egy 'nietzscheánus kereszténység' kialakulását. Nietzschét alaposan 'csőbe huzhatja' egy filozófiailag kifinomult uj teológia, hiszen saját alapelvei alapján juthat el egy nem kivánt végeredményhez. A teológiai történetének ismerői tudhatják, hogy egész más összefüggésekben e században már megfogalmaztak nietzscheánus teológiai koncepciókat. Az aktuális kutatások ismerői is tudhatnak arról, hogy a teológia hivatalos műhelyeiben aktuálisan is megfogalmazódtak ilyen kezdemények.

Parsifal tehát a nietzschei személyiségetika nyomvonalán jut el a maga uj kereszténységéhez, a 'Megváltó dialektikus 'megváltásá'-hoz. Példája azonban, nem egészen stilszerűen szólva, 'ragadós' is lehet. Posztmodern világunkban a személyiségetika nem kötődik ugyanis már feltétlenül a maga eredeti előfeltételeihez. Mindehhez nem kell más, mint (a nietzscheánus személyiségetika talaján álló) 'szabad' és kritikus gondolkodók, illetve egy olyan szervezet, ami nem teszi fel sorsát továbbra is egy dogmatika érinthetetlenségére.

Messzemenőkig elismeréssel adózva Heller Ágnes Nietzsche-elemzéseinek, a PARSIFAL konkrét kérdésében nem osztjuk szellemes és eredeti koncepciójának lényegét (a személyiségetika vonatkozásában azért, mert abban, amit a személyiségetika 'szubsztantiv' meghatározásának nevez, nem jelennek meg Nietzsche legmélyebb törekvései). Annál erőteljesebben hivjuk fel azonban a figyelmet a példázatban rejlő ÁLTALÁNOSRA, Heller Ágnes filozófiai ajánlatára személyiségetika és kereszténys‚g lehetséges, uj összefonódásáról.