Az első ilyen nem egyszerüen koncepcionális-tartalmi, de a közelités egész logikáját érintő változás, hogy az antiszemitizmus evilági metafizikaként való értelmezése nem beszél "politikai antiszemitizmus"-ról, ehelyett tökéletesen hüen saját megközelitéséhez, olyan "politikai metafiziká"-ról beszél, amelynek konkrét tartalma a zsidóság szerepének valamely értelmezése (1). A második, a megközelités egész logikáját érintő módosulás az, hogy a "metafizika"-tézis, tiszteletbentartva az antiszemitizmus vizsgálatának magátólértetődő pluralitását, perspektivitását és interdiszciplinaritását, olyan végső elméleti magyarázatát akarja adni az ujkori antiszemitizmusnak, amelyre legitim módon épithetők rá a kutatás pluralitásának összes, produktiv szempontjai.
Az antiszemitizmusnak metafizikaként való felfogása uj elemeket vihet a téma kutatásának eddigi meghatározó, fő szempontjai közé is. Mivel modern és evilági metafizikának tekinti az antiszemitizmust, természetes módon választhatja el egymástól az egykori és jelenlegi vallásos motiváltságu antiszemitizmust a par excellence modern antiszemitizmustól. Az elválasztás kritériumát a metafizika két nagy korszakának ("tulvilági" - "evilági") természetes és történelemkonstituáló különbsége határozza meg. Amig a vallási keretben megjelenő antiszemitizmus még egy tulvilági metafizika fogalmi rendszerében helyezkedik el, az evilági, (és ezen az okon pozitivnak nevezhető) pozitiv metafizika, minden evilági és pozitiv metafizika, egy poszt-religiózus korszak és meggyőződés terméke. A pozitiv, evilági metafizikák ideje akkor jön el, amikor a vallás átfogó plauzibilitása megrendül, a társadalom bizonyos szektoraiban pedig teljesen eltünik. Ahogy tehát a tulvilági és evilági metafizikák egyrészt két történelmi korszakot, másrészt két egymástól lényegesen különböző gondolatrendszert jelenitenek meg, ugy válik el egymástól az az antiszemitizmus, ami a tulvilági, illetve az, ami az evilági metafizika jegyében fogalmazódik meg (2).
Az antiszemitizmusnak evilági metafizikaként való felfogása rendező elvként is szolgálhat a "jobb"- illetve a "baloldali" antiszemitizmusok elkülönitésének valamelyes tárgyi megalapozásakor is. Amig ugyanis a jobboldali antiszemitizmusok gyakorlatilag kivétel nélkül az evilági metafizika gondolkodási tipusának keretei között mozognak, a baloldali (baloldali tipusu) antiszemitizmusok ebből a szempontból már vegyesebb képet mutatnak, hiszen közöttük már vannak "metafizika-kritikus" felfogások is, amelyek a támadott "judaizmus" valamilyen szempontu evilági metafizikai karakterét támadják (3).
Az antiszemitizmusnak, mint evilági metafizikának a felfogása továbbá hiátus nélkül épithető össze mindazokkal az elsősorban társadalomlélektani, de politikai vagy más diszciplinába tartozó megközelitésekkel is, amelyek az antiszemitizmust a szükebben vagy tágabban felfogott "előitélet"-ek jelenségkörébe sorolják. Világos ugyanis, hogy az, ami a társadalomlélektan (vagy általában a lélektan) számára "előitélet", a tudásszociológia és az ideológiakritika számára "evilági metafizika" lehet (4).
A "vallásos-nem-vallásos"-, "baloldali-jobboldali"-megkülönböztetésekkel, illetve az előitélet-problémával való kompatibilitás nem meriti ki azoknak a lehetőségeknek a sorát, amelyek során az antiszemitizmusnak evilági metafizikaként való értelmezése a jelenség más értelmezéseivel összekapcsolható. Jelen tanulmány
keretei között azonban más lehetőségek felvonultatására nem volt módunk.
Az evilági metafizika, más néven a "pozitiv" metafizika meghatározására az eddigiekben már több izben tettünk kisérletet (5).
Az evilági, pozitiv metafizika pozitiv jegyei közé tartozik, hogy hüen minden metafizika alapjelentéséhez, ez is átfogóan világmagyarázó, létértelmező, léttörvényi funkciókat magára vállaló gondolati artikuláció. A filozófiai és teológiai hagyomány évezredes léttörvény-funkciót magukra vállaló, a tulvilágiságra épitő metafizikák a "világ varázstalanitásá"-nak (6) folyamata során, sokat és sokszor elemzett módon megdőlnek. A modernizáció folyamataiban azonban a mindennapi tudat szakadatlanul ujratermeli az evilági metafizikák beláthatatlan sorát.
A mindennapi tudatot mindazonáltal nem akarjuk ugy beállitani, mintha az nem állna másból, mint potenciális, metafizikus karakterü léttörvényiségek termeléséből, hiszen benne megvan a metafizika, minden metafizika kritikájának képessége is (7). Meghatározó tény azonban mégis, hogy a modern mindennapi tudatnak rendkivüli nehézségeket okoz az a par excellence ujkori feltételrendszer, amelynek erőterében egyrészt egy mindenoldaluan elismert (és elismertetett) tudományos, racionális világban él, amelyben mindennek megvan a "maga oka", a "maga törvénye", amelynek eltérő szféráival ugyanugy gondosan elválasztott szaktudományok foglalkoznak, mint ahogy a modern kórházban az összes beteg szervvel a racionálisan elválasztott, külön kórházi osztályok, másrészt, ezzel egyidejüleg, csak az egész egyéni és társadalmi létnek nincs "értelme" (8). Ez az az alapkonfliktus, amelyből a mindennapi tudat pozitiv, evilági metafizika-gerjesztő képessége artikulálódik.
Az, hogy a mindennapi tudat léttörvényiség iránti vágyát csak "pozitiv", "evilági'' metafizika elégitheti ki, a világ "varázstalanitása", a szekularizáció folyamatainak végbemenetele után magától értetődő tény. Az uj léttörvényiség nem "univerzalista". Nem tételezi fel egy, a világ fölött álló szellem létét, amelyik hordozója és foglalata a léttörvényiségnek. Az uj metafizika "evilági", "pozitiv" elvet választ, olyat, ami a létezők sokféleségén át a maga "törvényszerü" müködését kifejti. "Pozitiv" és "evilági" ez a metafizika. "Pozitiv" azért, mert egy gyökeresen és félreismerhetetlenül "pozitiv", a pozitiv valóság szemlélete, érzékelése és tapasztalata alapján a léttörvényiség e specifikus funkciójára kiválasztott a pozitiv valóságból e célra kiválasztott fogalomról vagy jelenségről van szó. Lényegében ugyanezért "evilági" is. Ahhoz ugyanis, hogy beszélni lehessen a "vér", a "rög", a "vezér", a "háboru" fogalmairól, mint amelyek kielégitik azokat a kritériumokat, amelyeket a léttörvényiséggel szemben állitanak, rendelkezni kell a "vér", stb. fogalmainak olyan pozitiv, evilági értelmezéseivel, amelyek alapján a szóbanforgó fogalom képes lehet ellátni a hiányzó léttörvényiséget pozitivan meghatározó uj, átfogó elv funkcóját. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a "háboru" maradéktalanul evilági és pozitiv fogalom, aminek vajmi kevés köze van bármiféle transzcendenciához. Mint ilyen, azaz mint az "evilágiságból" kiválasztott elv és tartalom válik azután például a háboru egy evilági "háboru"-metafizika kiindulópontjává. Kialakulása, megszilárdulása után a "háboru"-metafizika is képes arra, hogy maradéktalanul ellássa az evilági léttörvényiség összes funkcióját (9).
Azzal hogy az antiszemitizmust evilági metafizikának tekintjük, azt mondjuk, hogy az antiszemita éppen azon a módon állitja a zsidóság történelmi szerepét evilági metafizikája középpontjába, mint a "háboru"-metafizika képviselője a háborut. Ugyanugy pillantja meg a zsidóság e történelmi szerepében a látható világon tulmutató valóságos léttörvény pozitiv, evilági elvét, mint amaz a háboruban. Mivel a modernség az evilági, pozitiv metafizikák szinte hihetetlen számát termelte ki (10), ezért e felfogás szerint az antiszemitizmus egy a számtalan modern evilági metafizika közül (amibő nyomban adóik az a tanulmányunk összegézésében kifejtett formában is megválaszolandó kérdés, vajon miben és miért kitüntetett evilági metafizika akkor az antiszemitizmus).
Az evilági, a pozitiv metafizika eddigi két pozitiv tulajdonságának (a metafizika elvének "pozitivitása", "evilágisága", illetve az evilági metafizika "léttörvényisége") elemző ismertetése után ugy gondolhatnánk, hogy a mindennapi tudat e spontánnak, természetesnek mondható vonzódása az evilági metafizika válfajai iránt a világ varázsoktól való megfosztottságának modern realitásai között legalábbis érthető. Emiatt még bizonyos rokonszenvező együttérzéssel is lehetséges lenne e felé a mindennapi tudat felé fordulnunk.
Az evilági, pozitiv metafizikák három meghatározó negativ tulajdonsága azonban hamar eloszlathatja a mindennapi tudatnak az evilági metafizika iránti vonzalmaiból gerjedő megértés érzelmeit. E három negativ tulajdonság közös forrása az, hogy az evilági metafizikában megtestesülő léttörvényiségnek modern korunkban már uj riválisokkal is szembe kell néznie. Bármilyen pozitiv, evilági elvnek a metafizika alapjává való választása ugyanis korunkban már nemcsak azt a pozitiv aktust jelenti, hogy elfogadjuk mondjuk a háboru pozitiv, evilági jelenségét az összes többi fenomén mögött álló, azokat mozgató és összetartó "lét-törvény"-nek, hanem azt is, hogy az igy kiválasztott lehetséges "léttörvény" érvényét kritika és vizsgálat nélkül előnyben kell részesitenünk a tudomány, a politika (társadalmi praxis) és a történelem ugyanarra az összefüggésre vonatkozó magyarázataival szemben. Nem lehet, nem lehetne tehát korunkban "büntetlenül" és "naivan" engedni az evilági metafizika iránti szükségletünknek, mert bármely evilági metafizika konkrét kiválasztása nyomban e háromszoros konfliktusba sodor bennünket. Az ugyanazon jelenség magyarázatára rendelkezésre álló tudományos (politikai, történelmi) magyarázat ugyanis puszta létével lehetetleniti el annak az evilági metafizikának az érvényét, amelyre esetleg vágynák.
Ebből az alapkonfliktusból születik az evilági metafizika kikerülhetetlen tudományellenessége, politika (praxis-)ellenessége és történelemellenessége az interpretációban. Hiszen - hogy mindhárom összefüggést egy, közös példával érzékeltessük - ha valaki mondjuk a háboru evilági metafizikájának álláspontján áll, annak számára a háboru keletkezésének összes tudományos vizsgálata teljesen értelmetlen, a háboru politikai vetületei ugyszintén (nem franciák harcolnak németekkel bonyolult külső és belső politikai koordináták között, de mindkét fél egyszerüen beteljesiti azt a léttörvényiséget, amit a háboru metafizikája számára előir). Nem más azonban a helyzet a történelemmel sem. A háborut nem bonyolult történelmi térben élő aktorok robbantják ki és vivják, de ők is puszta marionettjei a háboru pozitiv, evilági metafizikájának.
A pozitiv, evilági metafizikák tehát nem egyszerüen a mindennapi tudatot kétségtelenül kinzó hatalmas vákuumot spontánul kitöltő tartalmak, de hihetetlen erejü, szükségszerü, hármas destruktiv potenciállal is rendelkeznek. Amig talán hajlamosak lennénk megérteni pozitiv létrejöttüket, ugy válik világossá destruktivitásuk traumatizáló realitása is (11). A pozitiv, evilági metafizika ezért legélesebb ellentétben éppen a mindenkori kritikai tudományossággal van. Ezt az összefüggést azonban jórészt elfedi, hogy a modern evilági metafizika "tudományos"; szelektiv viszonyt épit ki a tudományokhoz. Miközben az egyszer elfogadott pozitiv metafizika "léttörvényiségé"-nek érvénye erősebb, mint az ugyanarra a jelenségre vonatkozó tudományos kijelentés, az evilági pozitiv metafizika rendkivül hálásnak bizonyul(t) olyan igazolt tudományos tételekért, amelyek vélt vagy valóságos módon az ő igazát támasztják alá. Csak az antiszemitizmus kérdéskörénél maradva: se szeri, se száma azoknak a törekvéseknek, hogy az antiszemita álláspont önmaga igazságát "tudományosan" bizonyitsa. E problémának megvan a saját komplett kulturtörténete, csak emlitjük e tézis "biológiai", "szociológiai". "szociobiológiai" vagy "statisztikai" igazolási lehetőségeit (12).
Az antiszemitizmust tehát klasszikusan egyértelmü evilági pozitiv metafizikának tekintjük. Az antiszemita egy evilági metafizika, voltaképpen "zsidóság"-metafizikának kellene neveznünk ezt, álláspontján áll. Metafizikájának pozitiv elve a korántsem tulvilági, hanem nagyonis "pozitiv", nagyonis "evilági" meggyőződés, hogy a modern társadalom szines jelenségvilága mint látszat mögött meghuzódó "léttörvény" nem más,mint a zsidóság - többféleképpen megfogalmazott - uralma (13).
A zsidóság uralma, mint "metafizikai elv", mint müködő léttörvény minden további nélkül kielégiti a "léttörvényiség" pozitiv kritériumait. Az evilági metafizikai alapon álló (érzékelő és gondolkodó) antiszemita hiánytalanul operál azonban az evilági metafizika három negativ kritériumával is. Evilági metafizikájának érvénye, a zsidóság világuralmának tézise erősebbnek fog bizonyulni szemében, mint a valóságos társadalmi hatalomra vonatkozó tudományos, politikai vagy történelmi érvek, amelyeknek egyes "részigazságait" még természetesen el is ismerheti ugy, hogy az ne változtasson az evilági metafizika alapvető igazságtartalmán (14).
Az antiszemitizmus részletes történeti és jelenkori változatainak elemzése az "evilági metafizika" tézise alapján monografikus nagyságrendü feladat. Mindazonáltal az "evilági metafizika"-tézisét alkalmasnak tartjuk arra, hogy hordozni legyen képes egy monografikus, a végleges magyarázatok megfogalmazására igényt tartó feldolgozást is.
Mindenképpen meg kell válaszolnunk azt a kérdést, hogy miért különleges evilági pozitiv metafizika az antiszemitizmus. Abból indultunk ugyanis ki, hogy igen nagy számu pozitiv metafizika közepette él a modern mindenapi tudat és a modern társadalom.
E kérdésre a következő négy szempont együttesével szeretnénk felelni:
1. a modern evilági metafizika mindenoldalu legitimáló funkciójához tartozik az is, hogy átfogó, szubjektumfölötti, a törvény státuszával rendelkező magyarázatot adjon nagy krizisekre, a szubjektum vagy a közösség nagy kudarcaira. Ezért, hogy már többször emlegetett konkrét példánknál maradjunk, a "háboru" evilági metafizikájának képzete bizonyosan nem született volna meg anélkül a szükséglet nélkül, hogy egy modern civilizációnak vagy egy-egy modern individuumnak ne kellett volna megmagyaráznia önmagának a huszadik század két világháboruját. Ennek megfelelően az antiszemitizmus mint evilági metafizika nyilvánvaló támasz mélyen frusztrált, saját helyzetüket reménytelennek itélő közösségek és egyének számára.
2. Minden evilági pozitiv metafizika teljes társadalomképet ad. Az
antiszemitizmus különösen is alkalmas a modernizációben betöltött különösen is fontos szerepe miatt egy ilyen teljes világmagyarázatra (15).
3. Az antiszemitizmus "titkos", nem nyilvános magyarázat, mint ahogy a "nyilvános" antiszemiták száma is összehasonlithatatlanul csekélyebb, mint a "titkosak" száma. Mint olyan "léttörvény", ami "titkos" csatornákon terjed, mint amit nem lehet nyilvánosan artikulálni, különösen is kedvező helyzetben van az átfogó és "titkos" léttörvényiséget illető szerep szempontjából.
4. Az antiszemitizmus mint agressziv etnikai természetü pozitiv, evilági metafizika végezetül azért is tett szert teljesen különleges szerepére, mert a metafizikában megfogalmazódó (politikai-társadalmi) ellenségkép elleni harc, Elias Canetti ''Tömeg és hatalom'' cimü müvének szellemében vett "zsákmány"-t is igért. Az ebben a konfliktusban megjelenő "zsákmány" egyszerre volt távoli és szimbólikus, illetve közeli és konkrét, és mint ilyen, ennek is része volt abban, miért vált az antiszemitizmus ennyire különleges helyzetü pozitiv, evilági metafizikává.
JEGYZETEK:
Bevezető megjegyzés: A "pozitiv" vagy "evilági" metafizika tudásszociológiai, ideológiakritikai, filozófia- és eszmetörténeti elemzésére a következő tanulmányokban tettünk kisérletet: "Max Horkheimer und die Denkstruktur der positiven politischen Metaphysik", in: Wissenschaftliche Zeitschrift der Universitaet Halle, XXXXI,92. 6. kötet, 55-58.; "Nietzsche, Baeumler, Heidegger und die Folgen'' in: Heidegger. Technik-Ethik-Politik. Herausgegeben von Reinhard Margreiter und Karl Leidlmair. Würzburg, 1991. 229-238; "Die Stellung der Nietzsche-Deutung bei der Beurteilung der Rolle und des Schicksals Martin Heideggers im Dritten Reich", in: Zur philosophischen Aktualitaet Heideggers. Band 1. Philosophie und Politik. Herausgegeben von Dietrich Papenfuss und Otto Pöggeler. Frankfurt am Main, 1991. 425-440.; "A pozitiv politikai metafizika rekonstrukciója", Valóság, 1989/6. 28-39.; "Zum Begriff der positiven politischen Metaphysik". in: Berichte des 12. Internationalen Wittgenstein-Symposiums: Recht-Politik-Gesellschaft. Wien, 1988. 65-70.; Positive politische Metaphysik als Grundstruktur faschistischen Denkens, in: Traditionen und Traditionssuche des deutschen Faschismus. Halle (Saale), 1987. S.131-137.; "Történelem és társadalomlélektan. Bibó István fasizmus-magyarázata. in:Valóság, 1984/9. 42-49.; "Nietzsche, Baeumler avagy egy teljes fasiszta metafizika problémája", in:Valóság, 1982/9. 71-79. (németül "Nietzsche, Baeumler oder das Problem der positiven politischen Metaphysik". In: Annales, Bd. XVI. 1982.)
(1)Nem minden evilági metafizika "politikai", azaz politikai, netán politikai-ideológiai szerepet játszó metafizika, de azért az evilági metafizika összehasonlithatatlan jelentősége mégis éppen abból következik, hogy mint evilági metafizika az esetek tulnyomó többségében - mind "felülről", tudatos intenciókkal, mind pedig "alulról", azaz spontán módon - bekerül a politika szférájába.
(2)A két "metafizika" meghatározta két antiszemitizmus között lehetségesek természetesen átfedések, sőt, szabályos átjárások is. Nem egyszer még a kontinuitás nyomai is fellelhetőek. Megközelitésünk szempontjából mégis egészen rendkivüli fontossága van ennek a megkülönböztetésnek, hiszen felfogásunkban a releváns, az ujkori antiszemitizmus mint evilági metafizika csak az egyik fogalomnak rendelhető alá, szigoruan tudományos szempontból egyenesen zavaró, ha az evilági metafizika e sajátos jelenségét a tulvilági metafizika előfeltételei közé helyezik vagy abban vizsgálják.
(3)Nem hisszük természetesen, hogy az antiszemitizmus "jobb"- és "baloldali" változatainak elkülönitése maradéktalanul lehetséges lenne az evilági metafizikához való viszony alapján. E szempont relevanciáját azonban mindenképpen mutathatja, hogy a "jobboldali"-"baloldali"-megkülönböztetés részletes elemzésében fontos szempontokat szolgáltathat. A felvilágosodás, az ifjuhegeliánusok, köztük Marx (és mondjuk a távolról e csoportba sorolható Heine) "antijudaizmusa" ugyanis alapjaiban nem az evilági metafizika, hanem minden metafizika, azaz minden ideológia kritikájának talaján állva fogalmazódott meg. Ezért a mi szempontunkból nem is igazán legitim mondjuk a fiatal Marx alkalmankénti anti-judaista megjegyzéseit "antiszemitizmus"-nak nevezni, amely distinkcióra az elmult évek irodalma egyre kevésbé mutatkozik érzékenynek. Ennek indoka éppen az "evilági metafizika mind ideológia" illetve a "minden ideológia utópikus meghaladásá"-nak kettősségében rejlik.
(4)A szociálpszichológiának nem feladata az előitélet jelenségének további ideológiakritikai vizsgálata, azaz annak a kérdésnek a feltevése, vajon a társadalomban müködő előitélet végső soron evilági metafizikai itéletre megy-e vissza vagy sem.
(5)Lásd a "Jegyzetek" élén álló "Bevezető megjegyzés"-ben felsorolt publikációkat.
(6)Max Weber hires tétele, az "Entzauberung der Welt" minden evilági metafizika közvetlen geneológikus összetevői között szerepel. Egyuttal ezzel most a (tudásszociológiai-ideológiakritikai) oldalról is láthatóvá válik az "antiszemitizmus" és a "modernizáció" elválaszthatatlan kapcsolata is. Ennek értéke annál is nagyobb, hiszen ez a megközelités a modernizáció jelenségét nem a közkeletübb szociológiai szférában ragadja meg és mutatja ki.
(7)Ld. erről e sorok szerzőjétől "A mindennapi tudat tizenhárom alapelve", in: Valóság, 1986/12. 26-31., valamint "Die Grundprinzipien des modernen Alltagsbewusstseins im Spiegel ihrer Geschichte'', in: Prima Philosophia, Band 5., Heft 3. 1992. 279-293.
(8)A modern mindennapi tudatnak ez a condition humaineje természetesen önmagában is sokszorosan további elemzésekre váró jelenség. Mi egyrészt ki akartuk hangsulyozni azt az összefüggő követelményrendszert, amelyben a modern mindennapi tudat él és amelynek végső eredője éppen az, hogy minden rész-szférának megvan a maga "racionalitáa" "tudománya", "törvénye", miközben ugyanez a mindennapi tudat az egész "cél"-és "törvény"-nélküliségével kénytelen szembenézni számos, számára vitálisan és szociálisan meghatározó összefüggésben. Mindenesetre nagy kérdés, hogyan fog változni ez a közeg akkor, amikor a tudás legmagasabb formáiban előrehaladó dekonstruktiv relativitás el fogja érni a mindennapi tudat szféráit.
(9)Parafrazálva ez azt jelenti, hogy a háboru léttörvény, a létnek a felszini jelenségeken, még a politikán és tudományon is tulmutató valóságos törvénye. Nem a németek és a franciák harcolnak tehát egymással egy bonyolult történeti, politikai feltételrendszer eredményeként az Első Világháboruban, hanem mindketten egyszerüen manifesztté teszik, realizálják a háborut mint léttörvényt, hordozzák és megtestesitik azt. Az, hogy éppen a "háboru" metafizikája olyan nagy jelentőségüvé vált a huszadik században, példák nagy sorával igazolható, aminthogy az is könnyen igazolható, miért válhatott például a háboru e metafizikája legitimáló ideológiává (igazolta a nyilt, aggressziv, háborura törekvő politikát). Mindebből már az is világos lehet, hogy az evilági metafizika "evilágiságá"-nak explicit tudata egyáltalán nem akadályozza azt, hogy egy ilyen metafizika ellássa a maga definiciószerü metafizikai funkcióit. Mindehhez csak azt tehetjük most hozzá, vajon mit kereshetne e kerek és komplett metafizikai magyarázatban mondjuk a Jean Jaures ellen elkövetett merénylet.
(10)Az evilági pozitiv metafizikák számának e nagyságrendje ugyancsak önálló kutatások tárgya kell hogy legyen, hiszen az itt elképzelt léttörvényiség nemcsak a mindennapi tudat szférájában, hanem egy "örök"-nek tünő tudományos vagy filozófiai elmélet alakjában is megszülethet.
(11)A mindennnapi tudat "természetes" feltételei között a pozitiv, evilági metafizikákkal együttjáró e hármas destruktiv potenciál elfogadásának kényszerét nem tekinthetjük felismertnek. Más szóval, aki valóban pozitiv evilági metafizikának tekintette a "háboru" jelenségét, bizonyosan nem volt kifejtett formában tisztában azzal, hogy ettől kezdve ő egy "tudomány-", "politika (praxis)-" illetve egy "történelemellenes" értelmezés képviselője.
(12)Arra, hogy milyen mélyre nyulhatnak e tudományos igazolás "megismerési érdekei", jó például szolgál a Harmadik Birodalomnak az a geológiai-őstörténeti intézete, ahol egy önmagában politikailag látszólag teljesen semleges geológiai elméletet kutattak. Ez az elmélet azt lett volna hivatott bizonyitani, hogy az egymást követő felmelegedési és lehülési korszakok sorrendje nem felel meg az elfogadott koncepcióknak. Az uj elméletből ugyanis egy olyan feltételezés is adódott volna, hogy az "északi"-árja tipus korábban jelent meg a földön, mint a kaukázusi és a Földközi-tengeri kulturák.
(13)Nincs antiszemitizmus a zsidó "világuralom" tézise nélkül. Elméleti kereteink között éppen ez a "világuralom" alkalmas a "léttörvényi"-funkció tartalmi, azaz "pozitiv", azaz "evilági" megalapozására. Semmiképpen sem véletlen, hogy az első nagy antiszemita alapmüvek együtt születnek a "világuralom" pozitiv (metafizikai) tézisével.
(14)Az evilági metafizika rendkivül lényeges vonása ez. Az ilyen metafizika sajátos, belső verifikációs szabálya ugyanis az, hogy a konkrét metafizikai elv léttörvényiségét nem korlátozza az ezzel ellentétes realitás léte. A háborut, mint evilági metafizikai elvet képviselő "gondolkodó"-t a béke néhány évtizede vagy akár évszázada sem kell hogy meggyőzze arról, hogy ez a léttörvény nem müködik.
(15)Témánk egy hosszabb kifejtése alkalmából különösen is ki kell emelnünk azt, hogy a zsidóság történeti léte, részvétele a modernizációban eleve nemzetközi. E nemzetköziségnek különösen nagy jelentősége van abban, hogy miért éppen az antiszemitizmus a talán legnagyobb hatósugaru evilági, pozitiv metafizika.
|
