Sokan nem így vannak ezzel, vagy teljesen önkényesnek a filozofálás lehetséges módozatait, vagy lényegileg folytathatatlannak tekintik a filozófia legtöbb nagy hagyományát. Nos, ezek azok a vélekedések, amelyek legtöbbször a legszorosabb kapcsolatba hozzák egymással a filozófia valamely konkrét módon meghangszerelt "válság"-át és az alkalmazott filozófiát, ez utóbbit mintegy a nagy filozófia kríziséből való egyik vagy legfontosabb kiutat mutatván be. Miközben ezek következtében úgy gondoljuk, hogy mindenki lehetőleg csak a saját nevében nyilatkozzon a filozófia válságáról, úgy is gondoljuk, hogy a "nagy filozófiá"-ról kialakított vélekedés egy más okból sem vezethető át könnyű szerrel az alkalmazott filozófia megalapozásának gondolatkörébe. Az alkalmazott filozófia mai, kivételes helyzetéből következik ugyanis, hogy a róla alkotott elvileg is lehetségesen akár sokszorosan is különböző állásfoglalások a szó szoros értelmében meglehetősen függetlenek a filozófia egészének mai válságos vagy válságoktól nem szabdalt valóságához. Más szóval kimondható (és talán a részletes viszonylatok kifejtését el is hagyhatjuk), hogy a filozófia helyzetéről alkotott összes lehetséges vélemény összeférhet az alkalmazott filozófia alapmeghatározásairól alkotott ugyancsak összes lehetséges véleménnyel. Konkrétabban nézve egyformán híve lehet az alkalmazott filozófia új korszakának az, aki szerint "vége" van már a filozófiának és az is, aki szerint értelmetlen egy ilyen felvetés.

Aki tehát temetni akarja a filozófiát, tegye ezt nyugodtan, de lehetőleg csak a saját nevében. Ezzel megtakaríthatja mások demoralizálását, de még fontosabb talán, hogy el is kerülheti annak nyilvánvalóvá válását, hogy nem érzékeli, hogy a filozófia olyan alapkérdésekkel való szisztematikus és diszkurzív foglalkozással egyenlő, amelyeket soha, de napjainkra még bizonyosan nem tekinthetünk megoldottnak.

Mindezekből következik, hogy nemcsak szakmai, de erkölcsi, sőt, általánosan pragmatikai hibának, de azon kívűl még feleslegesnek is tekintenénk, ha az alkalmazott filozófia jól értelmezhető felvirágzását legitimációs vagy szellemi marketing-okokból a hagyományos szerepkörű filozófiák végével vagy válságával kapcsolnánk össze, amire annál is nagyobb lehetőség nyílik, mert a válság-retorika vagy a teljes újrakezdés maszkja olyan pótlólagos átmeneti érdeklődést, a társadalmi fontosság olyan látszatát tudja egy újrakezdésnek kölcsönözni, amelyekre egy valóságos újrakezdésre egyáltalán nem is lenne szüksége.
Ugyanezt más oldalról világíthatja meg, hogy az alkalmazott filozófia legitimációjának a filozófia egészének legitimációjával való össze nem keverése szuggesztíven idézi fel a filozófia gyakran mélyen és mélyre elfojtott szüntelen legitimációs problémáit, ha éppen nem legitimációs kényszereit. Az alkalmazott filozófia legitimációjának a "nagy" filozófia válságával való pótlólagos megnövelése ebből a szempontból klasszikusan tipikusnak mondható, ez a legitimáció-növelés ugyanis voltaképpen tárgyilag egészen más alapokra támaszkodik, mint az alkalmazott filozófia teljesen nyilvánvaló és semmiféle pótlólagos legitimációra nem szoruló létjogosultsága. Az alkalmazott filozófia valódi legitimációját ugyanis már neve, fogalma és alapmeghatározása tartalmazza, ehhez képest a "nagy" filozófia válsága vagy problémátlan létezése alig változtat valamit a dolog lényegén.

Az alkalmazott filozófia általános megalapozásánál könnyen keletkezhet az a látszat is, hogy ez a filozófia azért alkalmazott, mert valamelyik értelemben másodlagos, netán egyenesen "deduktív" vagy más logikai formában levezetett gondolkodásmód lenne. Nos, ezt a látszatot már gondolatmenetünk kiindulópontján széjjel kell foszlatnunk. Ebben az értelemben az alkalmazott filozófia semmiben nem emlékeztet a hagyományos filozófiai diszciplínák "elméleti-gyakorlati" filozófiákra való felosztására. Ezek esetében a "gyakorlati" filozófiákként értelmezett diszciplinák valóban sajátos értelemben "levezetettek", "másodlagosak" voltak az őket megalapozó "teoretikus", ebben az értelemben vett "első" filozófiákhoz képest. Mint láttuk és mint még utalni fogunk rá, a szóban forgó alkalmazott filozófiák egészen máshonnan veszik eredetüket. Ehhez az összevetéshez viszonyítva tehát az alkalmazott filozófia se nem deduktív, se nem induktív, az alkalmazott filozófia mindekelőtt projektív.

Az alkalmazott filozófia tehát elsősorban és mindenekelőtt projektív, hiszen maga keresi ki aktuálisan vezető problémáját, maga nevezi és formálja meg azt, maga kategorizálja, és állítja be a filozófiai hagyomány egészébe vagy annak előre megválasztott részébe. Mindezeket az elemeket egyesítve e tevékenység összkaraktere csak sajátos heurisztikus projekció, projektív heurisztika lehet. Az már természetesen más kérdés, hogy az alapvető heurisztikus projekció végrehajtása után e nyilvánvalóan érzékelhető projektív karakter megváltozhat, sőt, abban az ütemben, ahogy az alkalmazott filozófia mint filozófiai diskurzus és mint társadalmi gyakorlat gyökeret ver, el is kell tűnnie az érzékelésből.

Az alkalmazott filozófia számos korai formáción ment át, mai formájában és definíciójában is már több évtizede megjelent a szellemi élet színpadán. A kilencvenes évekre vetett egyszerű pillantás azonban felment minden elemzőt az újabb felértékelődés részletes magyarázatának feladata alól. Az evidencia további részletezésre nem szoruló egyértelműségének gesztusával mutathatunk rá a kilencvenes évek nagy korfordulójára, a létező szocializmus önfelszámolására, a Francis Fukuyama értelmében vett "történelem vége" - gondolatra, majd arra a folyamatra, ami, jóllehet igazi lendületre már 1989-cal kapott, igazában csak a kilencvenes évek közepétől nyerte el végső helyét és fontosságát, gyakorlatilag még a nevét is. Ez a folyamat és jelenség maga a globalizáció.

Minden jelentős, nagy fordulat feldolgozása többrétegű folyamat. A mindennapi tudatban, de sajnálatos módon még a filozófiában is elsősorban az a beidegződés uralkodik, hogy magát a fordulatot kell megérteni, meg kell - az adott körülmények és feltételek közepette és tekintetbevételével - mutatni, miben különbözik a nagy fordulat utáni helyzet a fordulat előtti helyzettől és természetesen külön is ki kell térni ezen értelmezési folyamat során a nagy fordulat minden bizonnyal kivételesen fontos és jelentős okaira. Nos, ez a törekvés semmiképpen sem szorul mentegetésre, egyetlen problémája az a hallgatólagosan benne foglalt meggyőződés, hogy ezzel a nagy fordulat megértésének diskurzív folyamata nyilván már be is fejeződött.

Egy hatalmas fordulat és az abból kiinduló átértelmezés (mint esetünkben az 1989-cel kezdetét vevő új globalizáció) azonban korántsem csak azt a feladatot rója az elemzésre, hogy azt önmagában a fentiek jegyében értelmezze. Egy ilyen hatalmas fordulat ugyanis valójában ezer és ezer átértelmezést kell(ene) hogy útba indítson. Ez a nagy történelmi-társadalmi változások ontológiájának egy alapvető vonása. Nem csak vagy nem igazán az ugyanis a nehéz, hogy megértsük, hogy globalizáció létezik és mi a globalizáció, bár ezt sem értik még sokan és ennek a megértési folyamatnak is megvan a maga története. Az igazi feladat és ebből következően az igazi probléma, hogy a globalizáció a társadalmi élet összes mozzanatát
átértékeli, ennek megfelelően be kell hogy indítsa az ezer és ezer átértékelés teljes folyamatát. A számos nélkülözhetetlen átértékelésnek természetesen nem minden egyes részterülete és részproblémája lesz egy későbbi alkalmazott filozófia kérdése, az azonban biztosra vehető, hogy az átértékelés-sorozat nagyon sok konkrét új problémája elsősorban vagy kizárólagosan egy új, most alakuló alkalmazott filozófia szerves része lesz.

Az alkalmazott filozófia jelenlegi felívelésében egymásra talál két eltérő beállítódás is. Egyrészt a nagy átértékelés végeláthatatlan sorát jeleníti meg az új problémáknak, amelyek egy jelentős része mintegy automatikusan az alkalmazott filozófia egyes kiindulópontjaiba megy át. Ez a reagáló-reaktív beállítódás, ami érdemileg az alkalmazott filozófia korábbi előzményeinek és eddigi nagy korszakainak folytatásaként is felfogható, azonban nem maradt meg egyedüli attitűdnek, e folyamatban a reaktív attitűd mellé egyenrangúként felzárkózott egy nyomozó, megelőző, a nietzsche-i terminológiát igénybe véve, "profilaktikus" magatartás is.

Ez az attitűd lényegében nem áll meg a kijegecesedő kérdésekre adandó válaszok jelzésével, de az egyes problémakomplexumokon belül maga is sajátos kutató, felderítő tevékenységbe kezd, amelynek segítségével meg lehet előzni az új problémákban rejlő veszélyek és konfliktusok kritikus nagyságrendjének kialakulását.
Természetesen az eredeti nietzsche-i definíció profilaxisa nem feltétlenül csak az alkalmazott filozófiára vonatkozik (a nem-alkalmazott filozófia is betölthet profilaktikus funkciókat), mégis igaz az, hogy az alkalmazott filozófia új fogalmába a profilaxis a kezdetektől fogva sajátos egyértelműséggel van belefoglalva.

Az alkalmazott filozófia további definíciós problémája, amely különös élességgel vetődik fel gondolatmenetünk e helyén, hogy az alkalmazott filozófia e formája minden konkrét praxisorientációja mellett sem meríti ki a filozófiai praxis vagy éppen a praxis-filozófiák összes lehetséges meghatározását.

Az alkalmazott filozófiák kilencvenes években felívelő formája azonban a praxis-filozófiákkal való összes átfedés ellenére is részlegesen önálló terület.

Az alkalmazott filozófia különleges módon van összeszövődve a felelősség egész kérdéskörével, filozófiai karakterét elsődlegesen éppen ez a kapcsolat adja. A felelősség voltaképpen az alkalmazott filozófia sine qua non-ja, annak kiindulópontja mind elvi, mind pedig gyakorlati értelemben. Az elvi értelem egyben etikát és etoszt is jelent: a felelősség e mozzanata nélkül meg sem indulhatna az alkalmazott filozófia sajátos tárgykereső mozgása, profilaxisról, a megelőző funkció ilyen meghatározó súlyáról pedig szó sem eshetett volna. A gyakorlati értelem ugyancsak kézenfekvő, ez nemcsak az alkalmazott filozófia feltalált tárgyának "gyakorlati" fontosságában, de az alkalmazott filozófiának abban a vonásában is kimutatható, hogy az alkalmazott filozófia sok esetben társadalmi gyakorlattá, egyenesen mozgalommá, mindenképpen azonban valamiféle filozófiai értelemben is releváns praxissá válik.

A felelősség mozzanata azonban kritérium abban az értelemben is, hogy az alkalmazott filozófia ne süllyedjen el
teljesen abba az instrumentális szférába és funkcióba, amelybe a maga társadalmi léte és funkciói miatt részben beletartozik. A felelősség élő mozzanat biztosítja az alkalmazott filozófia emancipatív karakterét és - ami politikai szempontból ebben az esetben ugyanazt jelenti -
a maga demokratikus jellegét.

Természetesen el lehet képzelni akár egy magasan fejlett és differenciált alkalmazott filozófiát is, amelyik elszakadt már a felelősség mozzanatától, instrumentalizálódva, perfektibilissé téve, ha tetszik, elidegenedve attól. Egy ilyen elidegenedett állapot önmagában nem feltétlenül kivételes anómia, ennek az állapotnak az igazi arculatát azonban úgy rekonstruálhatjuk a legadekvátabban, ha ugyanannak az alkalmazott filozófiai lépésnek az emancipált és már emancipáció utáni változatait hasonlítjuk össze. Ilyen példa szemünkben az emberi és nem-emberi élet iránti felelősség mozzanatától közvetlenül vezetett, majd az önálló politikai erőként, a politikai szféra tagjaként a felelősség önálló mozzanatától elszakadt zöld-mozgalom két változatának egymással való szembeállítása, ez utóbbi csoportok esetében mintegy máig él sajátos elidegenedő érzésünk, amikor mondjuk a zöld mozgalom egyik egykori vezetője elszakad az őt legitimáló felelősség-háttértől és olyan világpolitikai döntések artikulálásában vesz részt, amelyekben már alig fedezhetők fel zöld, vagy akár nem-zöld felelősségi mozzanatok.

Az alkalmazott filozófia átrendeződést jelent a filozófia egészében is. Hegel Minerva baglyáról beszélt, Nietzsche a filozófiai profilaxis meghatározó és átütő
szükségszerűségéről. A filozófiai profilaxis eddig nem bizonyult túlzottan eredményesnek. Ha arra gondolunk, hogy Aldous Huxley már a harmincas évek elején megfogalmazta a klónozás és a drog negatív utópiáját és arra, milyen felkészületlen ma is a társadalom az ilyen utópiák feldolgozására, nem lehetünk túlzottan optimisták. De az nem zárható ki, hogy az alkalmazott filozófia új válfajai változtatnak ezen a helyzeten.