|
Én Czédulás István a Gödöllői Agrártudományi
Egyetemen végeztem. 1984-ben kezdtem el méhészettel
foglalkozni saját 10 méhcsaládommal termelve,
és gyermekkorom óta meglévő szakmai érdeklődésemet
és tudásomat tovább gyarapítva.
1989 óta főállásban a méhészettel és mézforgalmazással
foglalkozom. Közben 3 évig voltam az állami
biztosító méhészeti kárszakértője, majd újabb
három évig az egyik legnagyobb magyarországi
mézkereskedő cég üzletkötője. Jelenleg 150 családdal ökológiai azaz bioméhészkedést
folytatok, és a Biokultúra Egyesület Méhészeti
Szakosztályának elnökhelyetteseként szervezem
a bioméhészet továbbfejlesztését.Legfőbb célomnak mindig a minőségi méztermelést
tartottam.
Sokat tettem azért, hogy a fogyasztókkal
megismertessek minél több fajtamézet és azoknak
hatásait.
Az elsők között voltam akik Magyarországon
a kristályos mézet krémméz formájában forgalomba
hozták, igyekezve ezáltal a mézet minél teljesebb,
természetesebb formájában a fogyasztó asztalára
eljuttatni.Szívesen vállalok -iskolás gyermekeknek,
osztályoknak is- előadást, bemutatót a méhek
életéről, a méhészeti termékekről.
Szeretném, ha a magyar fogyasztói szokások
a mézfogyasztás növekedésének irányába változnának,
ha a méz nagyobb szerepet kapna ételeink
elkészítésében. Szeretném megismertetni az
emberekkel a méz és más méhészeti termékek
gyógyító hatásait, kozmetikai és különböző
ápolószerként való felhasználását.
Szeretném az érdeklődőknek bemutatni a méhek
csodálatos birodalmát, életüket, munkájukat,
aminek során a virágokban a napfény energiájának
hatására keletkező édes, tiszta nektárt összegyűjtve
e nagyszerű természetes édességet, a mézet
megtermelik számunkra.
|