|

A víz élettani szerepe rendkívül sokrétű
az ember szervezetében. Biztosítja a vérkeringést,
szabályozza a vérnyomást, lehetővé teszi
a tápanyagok oldását, felszívódását és szállítását;
befolyásolja a vér összetételét; hoszabályozó
szerepével biztosítja a szervezet állandó
belső hőmérsékletét.
Az emberi szervezet vízháztartását idegi
és hormonális mechanizmusok szabályozzák.
A napi vízleadás és vízfelvétel mérlegének
mindkét oldalán átlagosan 2,4 liter szerepel:
ennyi víz távozik a szervezetünkből a verejtékezés,
a légzés, a kiválasztás és az emésztés folyamán,
amit pótolnunk kell. Napi folyadékszükségletünk
mintegy felét a táplálékokkal, másik felét
víz formájában vesszük magunkhoz.
Az elfogyasztott víz bejárja az egész szervezetet.
Az emésztőrendszerből felszívódik a vérbe,
majd az egész szervezetben szétáramlik és
a különböző szervekben és szövetekben átmenetileg
tárolódik, ahol leadja a benne oldott anyagokat.
A bennük oldott anyagok révén ekkor érvényesül
az ásványvizek hatása. A szervezeten belüli
körforgása során a víz az anyagcseretermékeket
is felveszi és tovább viszi, méregtelenítve
ezzel a szervezetet.
Aki folyamatos idő- és teljesítménykényszer
alatt dolgozik, él, annak bizony törődnie
kell saját szervezetének "karbantartásával",
szellemi és fizikai erejének regenerálásával.
A szervezet vészjelzéseit nem vesszük komolyan,
s csak akkor gondolunk az egészségre, amikor
már orvosi beavatkozás nélkül nem vagyunk
képesek azt helyreállítani. Mondjuk, hogy
két végén égetjük a gyertyát, de valójában
nem gondoljuk végig, hogy, mint autónknak,
testünknek is szüksége van megfelelő "üzemanyagra",
rendszeres "műszaki ellenőrzésre",
a kenőanyagok és folyadékok cseréjére, feltöltésére,
a motor tisztítására.
A víz szervezetünk legfontosabb alkotóeleme.
Az emberi test legnagyobb részt vízből áll,
az életkor előrehaladtával a víz aránya csökken.
A csecsemő szervezete 80%, a felnőtté már
csak 60%, az idős szervezet pedig mindössze
50%-ban tartalmaz vizet. Ennek a csökkent
vízmennyiségnek kell ellátnia folyadékkal
testünk minden részét.
Napi 1.400 liter víz folyik át agyunkon és
2.000 liter víz mossa át vesénket. Az emberi
szervezet azonban igen takarékosan bánik
vízkészletével, hiszen naponta mindössze
kb. 2,4 litert választ ki, amit táplálék-
és folyadékfelvétel útján pótolnunk kell.
Az egészséges felnőtt ember napi folyadékszükségletének
egyharmadát az elfogyasztott szilárd táplálékok,
kétharmadát folyadékok fedezik.
Nem mindegy tehát, hogy mit és mennyit iszunk.
Természetesen ásványvizet. De miért és hogyan?
A tiszta eredetű, természetes ásványvíz a
biológiai vízigény kielégítésére a legalkalmasabb. Az ásványvíz jó ízű, kiváló szomjoltó, s
emellett számos, táplálkozásfiziológiailag
fontos ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz,
a szervezet számára könnyen feldolgozható
és beépíthető formában.
Aki ásványvízzel oltja szomját, annak nem
kell aggódnia alakjáért: a természetes ásványvíz kalóriamentes.
Nézzünk meg ebből a szempontból néhány egyéb
italféleséget:
1 pohár (0,2 l) pezsgő 166 kcal/694 kJ
1 pohár tej (3,5 %) 160 kcal/669 kJ
1 pohár (0,2 l) fehérbor 159 kcal/660 kJ
1 pohár (0,33 l) sör 142 kcal/593 kJ
1 pohár (0,25 l) narancslé 123 kcal/512 kJ
1 pohár (3 cl) konyak 75 kcal/308 kJ
1 pohár paradicsomlé 42 kcal/177 kJ
Az ivás több, mint szomjoltás: Kortyonként
igyunk, élvezve az elfogyasztott ital minden
cseppjét!
Sportolás vagy más intenzív fizikai megterhelés
közben sok folyadékot veszítünk és a folyadékvesztés
során igen sok ásványi anyag és nyomelem
is távozik szervezetünkbol. Néhány százalék
folyadékveszteség, 70 kg -os testsúlyt figyelembe
véve, már több liter víz pótlását teszi szükségessé,
aminek elmulasztása estén izomgörcs, hányinger
léphet fel és nő a fáradékonyság.
Sportolás vagy más nagyobb erőkifejtés előtt
töltsük fel folyadék-háztartásunkat, fogyasszunk
el körülbelül fél liter ásványvizet, félóra
alatt elosztva. Az igénybevétel közben igyunk
negyedóránként 0,2 liter ásványvizet, és
utána is kompenzáljuk a folyadékveszteséget
0,2 literes adagokban.
Az idős emberek szomjúságérzete fokozatosan
csökken, ezért általában a szükségesnél kevés
folyadékot fogyasztanak, ezért szervezetük
kiszáradhat, emésztési zavarok léphetnek
fel és növekszik a trombózis veszélye. Különösen
nőknél gyakori a csontritkulás, ami könnyen
csonttöréssel is jár. Ennek oka többek között
a csontok kalciumhiánya. Idős embereknél
gyakran felborul a szervezet elektrolit háztartása
is. Kialakulhat az időskori cukorbetegség.
A lehetséges bajok elkerülésének egyik hatékony
eszköze a "természetes orvosság = természetes
ásványvíz" fogyasztása.
A rendszeres folyadékpótláson túl részben
így biztosítható a szükséges kalcium, magnézium,
kálium, fluor vagy más, a szervezet számára
szükséges elem.
Gondoskodjunk rendszeres folyadékfelvételről
Ne várjuk meg amíg a szervezet szomjúságot
jelez
Módszeresen alakítsuk ki ivási szokásainkat
Ügyeljünk a szilárd és folyékony táplálékok
arányára
Napi tevékenységünkben tartsunk hosszabb-rövidebb
pihenőket, ezeket használjuk fel egy-egy
frissíto pohár víz elfogyasztására
Esténként tartsunk számvetést, hogy mennyi
folyadékot vettünk magunkhoz
Az ásványi anyagcsere fontos része a biológiai
folyamatoknak: megelőzi az emberi szervezetben
az elektrolit-háztartás zavarait és az ásványi
anyagok egy része ugyanolyan szerepet tölt
be, mint a vitaminok.
|