1. 7. A gyep termésképzése

A gyep alaptermését, vagy természetes hozamát az adott ökológiai körülmények között kialakult növénytársulás, vagy kialakított növénytársítás növényeinek vegetatív tömege adja. A termés biztonságot a rendelkezésre álló víz, a termés tömeget pedig a tápanyag ellátottság határozza meg. A gyep termésmegoszlását a vegetációs idő alatt a legeltetett állomány faja befolyásolja. Ez egyben meghatározza a legeltetési idény tervezhetőségét is.

A gyeptermesztés technológiai tervezéséhez tehát ismernünk kell

Ezek ismeretében tudjuk kiválasztani telepítés esetén a megfelelően termeszthető fűfajokat, vagy a meglévő növénytársulást alkotó fűfajok jellemzői alapján megállapítani azok termeszthetőséget.

Általában elmondható, hogy megismertük a füvek ökológiai igényeit, tudjuk az állattenyésztés takarmányozási elvárásait, adottak a gyepterületek ökológiai viszonyai, ezen keresztül kidolgoztuk a termesztés agrotechnikáját, ami biztosította az adott terület állateltartó képességének megbízható tervezését.

A gyepalkotók termőképessége részben élettani sajátosságaiktól, részben az ökológiai adottságoktól, időjárási évjárathatásoktól függ.

1. 7.1. A hozam alakulását befolyásoló tényezők

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fűféle gyepalkotók tavaszi növekedése és hozama jobb, mint a vegetációs idő ezután következő részében. Ez azzal magyarázható, hogy a füveknek át kell esni a téli fagyos hideg és rövid nappalos hatáson ahhoz, hogy a generatív fejlődési fázist kiváltó hormonok szintetizálódása meginduljon. A fűfélék a tavaszi növedékben sok magszárat nevelnek, és erősebben növekszenek, mint az ezt követő növedékekben. Ezért nem tudunk még öntözéssel sem kiegyenlített termés növedékeket termelni. Ez alól kivétel az olasz perje, a francia perje és az aranyzab, mivel ezek minden kaszálás után képesek magszárat nevelni és nagy termést adni.

A július végi, augusztus elejei, aszályos, csapadékszegény időjárás, csökkenti a hasznosítható termést. Abban az esetben, ha ez a termés még el is marad, beszélünk a kisülési időszakról, ami a füvek kényszer nyugalmi állapotban való élettani túlélő képességét bizonyítja. Gyeptermesztési szempontból viszont, akkor tekintjük szárazságtűrőnek az adott fűfajt, ha a kisülési időszakot nemcsak túléli, hanem ez idő alatt hasznosítható termést is ad. Ilyen szárazságtűrő fűfajok a Bromus inermis, a Festuca arundinacea és az Agropyron cristatum vagy a Bromus erectus. Gyakorlatilag tehát ezeknek a füveknek nincs kisülési időszaka.

Az évjárathatás elsősorban a tavaszi csapadék bőségétől vagy szűkösségétől függ. Csapadékos tavaszon a virágzó fűszárak elérhetik teljes potenciális magasságukat, ezáltal megnő a szálfűféle gyepalkotók borítása és a takarmánytermés tömege. Száraz tavaszon a fű alacsony marad, ez által megszabadulva a füvek árnyékoló hatásától, teret nyernek az egyéb lágyszárú gyepalkotók is. Ehhez járul még a korai vagy kései kitavaszodás.

8. táblázat A gyep növekedésének és fehérje tartalmának összefüggése

Forrás. Barcsák et. al. 1978

A gyep fekvése vagy a talaj természetes vízgazdálkodása meghatározza a rajta megtelepedő növénytársulás faji összetételét és vegetatív termését. Ezt természetesen a fent említett többi tényező módosítja, de alapvetően a 2. táblázatban megadott értékek tekinthetők irányadónak.

A fűfélék fejlődése, növekedési ritmusa hatással van annak takarmány értékére és ezen keresztül a hasznosíthatóságra is. A takarmány érték változásokról a 8. táblázat adatai adnak útmutatást.

1. 7.2. A hasznosítási irány hatása a termés megoszlásra

Az állatok, a tavaszi kihajtástól az őszi beterelésig, gyepen történő tartási ideje a legeltetési idény. A legeltetési idény hossza a legeltethető terméstől függ. A legeltethető fű magassága állatfajonként változik, és ez által a legeltetési idény kezdete és vége is ettől függ. A juhászat legeltetési idénye hosszabb, mint a szarvasmarháé, mert a birka a rövidebb füvet is jól hasznosítja legeltetéssel.

A juhászat április eleji kihajtással 200-210 napos legeltetési idényt tervezhet. A szarvasmarhánál már elválik a tejelő és a hús marha tartásmód gyephasználati igénye. A tejelőknél 160-180 napos legeltetési idény tervezhető – szent György naptól szent Mihály napig – ezzel szemben a hús marhák 200-240 napig is kint tarthatók a gyepen.

A legeltetési idényben a termés növedékek száma a regenerációs időtől és a legeltetési napok számától egyaránt függ.

Szarvasmarha esetében a regenerációs idő – ami alatt a fű eléri a 25 – 30 cm magasságot - átlagosan 30 napra tervezhető, a legeltetési napok száma, pedig 10 napnál hosszabb nem lehet. A kettő együtt adja a rotációs időt, vagyis a terület újra hasznosíthatósági idejét, ami 40 napot tesz ki. Optimális esetben az adott terület egyes növedékei 40 napig látják el takarmánnyal a rajta legeltetett állatállományt. A legeltetési napok számának csökkentésével növelhető a regenerációs idő, de a rotációs idő nagysága állandónak vehető. A 40 napos rotációs időt szem előtt tartva, a 160 napos legeltetési idény négy, míg a 200 napos, öt fű növedék hasznosítását teszi lehetővé ugyanazon a területen.

Juh legeltetés esetében a legeltetési magasság / 10-15 cm / alacsonyabb és így rövidebb sarjadási idővel kell számolni, ezért a rotációs idő rövidebbre tervezhető. Átlagosan 35 napos rotációs idővel számolva ugyanaz a terület, ami a marhát négy vagy öt növedékkel képes eltartani, a juhoknál már hat növedéket biztosíthat egy 210 napos legeltetési idényben.

A termés nagysága a terület ökológiai adottságaitól és az alkalmazott termesztés technológiától, a legeltetési idény növedékenkénti takarmány ellátottsága, pedig a helyesen tervezett és kivitelezett állateltartó képességtől függ.

9. Táblázat A növedékek száma és termés megoszlása a hasznosító állat legeltetési idény időtartama alapján

Az 9. Táblázatban látható, hogy a növedékek száma mennyire függ a rajta tartott állat igényétől. Kiegyenlített termés természetesen nem érhető el. Száraz fekvésben többnyire számolni kell a kisülési időszak takarmány hiányával. Ezt kiegészítő legeltetéssel pótolhatjuk, vagy az "optimális állateltartó képesség" tervezése esetén marad kaszálni való terület is, aminek betakarított termését ebben az időszakban felhasználhatjuk.

A legelőhasználat folyamatos legeltetést feltételez. A legeltetés elsősorban a levélben gazdag aljfüvek, valamint a legeltetést tűrő szálfüvek és egyéb gyepalkotók felszaporodását segít elő. A növényállomány fajgazdagságának változása a termesztési eljárásokon kívül a terheléstől és a legelő állat viselkedésétől is függ. A szakszerű legeltetésnél egyensúly van a legeltetési idő, a pihenési vagy sarjadzási ill. regenerációs idő és a gyep állateltartó képessége között. A regenerációs idő a fű növekedési, újrasarjadási idejét jelenti a legeltetési magasság ismételt eléréséig. Ez tavasszal rövidebb /18 nap/, nyáron hosszabb /30 nap/, nyárvégén, a kisülési időszak miatt, meg is duplázódhat /40-50 nap/ és augusztus vége, szeptember elejétől ismét /30 nap/ rövidebb. A regenerációs idő hossza és a képződő termés nagysága függ az időjárástól, a gyep fekvésétől, tápanyag ellátásától és terhelésétől, valamint a gyepalkotó fajok termesztési tulajdonságaitól és botanikai borításától.

1. 7.3. A tápanyag ellátás hatása a termés alakulására

A megfelelő termésnövelés csak megfelelő fajösszetételű gyeptől várható. A tápanyagellátás javításának hatása csak a jó termőképességű, nemesített vagy vadon termő fajoktól várható. Ezért fontos a gyep faji összetételének ismerete. A nem megfelelő fajokból álló gyepet valamelyik gyepfelújítási formával termőképesebbé tesszük, és ez alapján tervezzük meg a hasznosítási és termesztési eljárásokat.

A termésnövelő eljárások közül alapvető a tápanyagellátás, a szerves és a műtrágyázás. A leghatékonyabb a műtrágyázással történő tápanyag bevitel.

A műtrágyázás tervezésénél a három fő elem, a nitrogén /N/, a foszfor /P/ és a kálium /K/ ellátottságot vesszük számításba.

Tekintettel arra, hogy a vegetatív részeiért termesztett gyepalkotók közül a fűfélék fordulnak elő legnagyobb arányba a gyepen, a termés meghatározó részét a nitrogén befolyásolja.

A gyepalkotókra gyakorolt hatása alapján megállapítható, hogy a nitrogén fajszám csökkentő. A 100kgN/ha adagja fölött már várható a pillangósok megritkulása vagy eltűnése a gyepből.

A hatóanyag formátumok közül

1. − a nitrát gyorshatású, mert a fű közvetlenül fel tudja venni, a növényben pedig szabadon is megtaláljuk,
2. − az ammónium lassú hatású, mert előbb át kell alakulnia nitráttá, hogy a növény hasznosítani tudja,
3. − az amid formátum pedig elsősorban a szemtermésre hat és a vegetatív részek növekedésére nem olyan erős hatású mint a másik kettő, ezért alkalmazása a gyepre nem ajánlott.
4. − A leggyakrabban alkalmazott műtrágyaféle az ammónium nitrát /NH_4NO3/.

A kálium hatóanyag formátumra a füvek nem érzékenyek,

1. − Önmagában adva a füvekre nem termésnövelő hatású, de a takarmányértéket és a nitrogén hasznosulását javítja.
2. − A gyepalkotók közül a pillangósok elszaporodására és fennmaradására kedvező hatású.
3. − A káliumot szakmai körökben gyakran a füvek kaviárjának is nevezik, mert a füvek hajlamosak a káli túlfogyasztásra ez pedig takarmányozási problémákat is okozhat.
4. − A kalcium, magnézium és kálium arány megváltozása a fűben, a legelő állatnál legeltetési tetániát okozhat.
5. − Kálium hiányra homokos talajokon számíthatunk a kimosódás miatt. A kötöttebb talajok agyagásványain megkötődik. Felszabadulását a nitrogéntrágyázás elősegítheti.

A foszfor műtrágya hatóanyagára a gyepnövények nem érzékenyek, de a műtrágya szemcse méret befolyásolja a felvehetőségét és elérhetőségének időtartamát.

1. − A foszfor ellátás növelése a talajban, önmagában nem eredményezi a termés növekedését.
2. − Alkalmazása javítja a pillangós gyepalkotók arányát a gyepben.
3. − Hatással van a nitrogén hasznosulására.
4. − Aránya növényekben a műtrágyázás hatására sem növekszik.
5. − A talajon megkötődik, kimosódásra nem hajlamos.

Az alkalmazható tápanyag arány a vizsgálatok szerint N:P:K=1:0,4:0,4.

A gyakorlati tapasztalataink szerint a műtrágyázás tervezésénél abból indulhatunk ki, hogy a termőképes gyep fajokból álló gyep az adott ökológiai körülmények és termesztési hasznosítási eljárások mellett ad egy alaptermést, ami a talaj természetes tápanyag szolgáltató képességétől függ. Feltételezzük, hogy ez a termés általában mindig rendelkezésre áll, tehát tápanyagpótlás nélkül is megtermelhető. Ezeket a várható terméseket mutatja az 1 táblázat.

A műtrágya adagot ezért, csak a többlet zöldtermésre tervezzük. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a nitrogén hatékonysága akkor jó, ha 1kgN/ha hatóanyag kijuttatásával 100kg/ha zöldfű többletet tudunk elérni. Ez természetesen az adag növelésével egy idő után csökken, de öntözés nélkül 100-150kgN/ha hatóanyag kijuttatásáig elvárható.

A tervezés gyakorlati kivitelezése úgy történik, hogy vesszük a táblázatból, vagy a tábla mért adataiból a várhatóan rendelkezésre álló zöld termést. Erre nem számítunk tápanyag kiegészítést, hiszen a talaj természetes tápanyag feltáródása ezt fedezi. A többlet zöldtermésre tonnánként 10kgN/ha hatóanyag kijuttatását tervezhetjük területre.

Például a táblázatban közölt adat szerint üdefekvésben elérhető 3 tonna szárazanyag, ami 15 tonna zöldfű termésnek felel meg. Ebből a mérések szerint nálam csak 10 tonna várható nagy biztonsággal. Ez a terület alap vagy természetes termése. A várható állat létszám alapján szükségem lesz 23 tonna/ha zöld fűre. A kettő különbségéből adódik, hogy a többlettermés 13t/ha. Az ehhez szükséges nitrogén hatóanyag adag 130kgN/ha és természetesen az előbb említett arány foszfor káli kiegészítés.

Az öntözés nélkül elérhető zöldtermés műtrágyázással a fekvés viszonyok és a megfelelően termeszthető fű fajok alapján, szárazfekvésben 8-15t/ha, üdefekvésben 25-30t/ha. A termés e fölött már a vízellátás javításával, tehát csak öntözéssel termelhető meg.

Öntözésnél hasonló az eljárás, de a víz hatására az alaptermés az üde fekvésű gyep termésével egyezik meg vagy ettől várható egy 20-30%-os javulás. A nitrogén adagot szintén csak a többlettermésre tervezzük. Tehát egy 15t/ha alaptermésű gyeptől 40t/ha termés eléréséhez a 25t/ha termésnövekedéshez 250kgN/ha hatóanyag tartalmú műtrágya szükséges, amit természetesen az öntözésnek megfelelően több részletre osztva juttatható ki a területre.

1. 7.3.1. A gyep műtrágyázás technológiája.

1. − Száraz, tehát nem öntözött termesztés esetén a nitrogén műtrágya adag ne legyen kisebb, mint 50kgN/ha, mert a hatékonysága nem lesz megfelelő. A cikk írás idején a

1. gyepre alkalmazott nitrogén adagok gazdaságossági felső határa a 100kgN/ha körül van.
2. − A nitrogén műtrágya adag 1/3-át szokás volt ősszel, a vegetációs idő végén kijuttatni a területre. Ma már inkább a teljes adagot télvégén, tavasszal szórjuk ki. Ez elsősorban környezetvédelmi szempontokkal indokolható, de tapasztalataink szerint nem elsősorban a kimosódás, hanem a párolgás és a fagyott talajon való elmozdulás okozta veszteség elkerülése szempontjából előnyös.
3. − A nitrogén műtrágya vegetációs-idő alatt történő fűnövedékenkénti megosztása, időjárási adottságaink között nem biztosít megfelelő eredményt, hatékonyságot.
4. − A foszfor és kálium műtrágyákat az ősz folyamán célszerű kijuttatni a jobb hasznosulás érdekében, de vizsgálataink szerint a kora tavaszi, egy menetes, kiszórás sem ront a hatékonyságon.
5. − A szórásnál figyelni kell az átfedésekre és a sávkihagyásokra. mert ez hatékonyság vesztést és környezetkárosító, növény állomány lerontó hatást eredményezhet.

1. 7.3.2. A műtrágyázás hatása a gyepre

6. − A műtrágyázás hatással van a gyep növény állományának faji összetételére, a fajok számára és takarmány értékére.
7. − A vizsgálatok azt mutatják, hogy az adag emelésével a gyepalkotó fajok száma csökken. A nitrogén hatására a fűfélék felszaporodása várható. A gyenge termőképességű fűfajokból álló, apró csenkeszes gyepek a műtrágyázás hatására átalakulnak és megjelennek a nagy hozamú fűfajok, ami a műtrágyázás fűfaj összetétel javító hatását mutatják. Az évenként ugyan azzal az adaggal történő műtrágyázás biztosítja a kialakult fajösszetétel stabilizálódását. Az adagváltoztatások kedvezőtlen hatásúak nem csak a termésre, hanem a faji összetételre is.
8. − A pillangós takarmánynövények, 100kgN/ha hatóanyag fölött visszaszorulnak, vagy eltűnnek a gyepből. Tekintettel azonban arra, hogy a füvek amúgy is fehérje túlsúlyt biztosítanak a takarmányban, hiányuk nem okoz különösebb problémát a takarmányozásban. A műtrágyázás megszüntetése után ezek a fajok visszatérnek a gyepbe.
9. − A takarmány beltartalmi értékeinek alakulására kifejtett hatás is a minőségi változások közé sorolható.
10. − A nitrogén, foszfor, kálium együtthatása is meghatározó a takarmányérték alakulására. A N és a K bizonyos értelemben verseng egymással az asszimilátákért. Az egyoldalú nitrogén trágyázás hatására nő a nitrogéntartalmú anyagok. elsősorban a nyersfehérje tartalom a fűben. A nyersfehérje tartalomnak azonban csak egy része a valódi fehérje a keletkező anyagok másikrésze, amid anyag, vagy más nitrogén vegyület.
11. − A kálium trágyázás inkább a szénhidrátok és zsírok szintetizálódását segíti elő, mivel növeli a megtermelt takarmány nyerszsír- és nyersrost-tartalmát is, ugyanakkor csökkenti a nyersfehérje-tartalmat.
12. − A növény állomány faji összetétele is befolyásolja a takarmányértéket. A 30% pillangóst tartalmazó tartalmazó, telepített füvekből álló gyep 1kg szárazanyag termésében annyi fehérje tartalom volt mérhető, mint a vele együtt telepített, csak füvekből álló gyep fehérje tartalma 300kgN/ha hatóanyag alkalmazásának hatására.

A gyepek termés növelése tehát az elvárásaink és az állataink igénye szerint megoldható, de tervezése szakszerűséget, kellő odafigyelést igényel.

1. 7.3.3. A gyep tápanyagellátásának ökológiai lehetőségei

A gyep termését a termőhely természetes tápanyag szolgáltató képessége, az alkalmazott tápanyag kiegészítés agrotechnikája és a kijuttatott tápanyag adagja, formája és eredete határozza meg a rendelkezésre álló vízforrás függvényében. A gyepalkotók termőképességének megőrzését és fenntartását a szakszerű hasznosítás, a tervszerű gyepgazdálkodás megvalósítása biztosítja.

A fő tápelemek a nitrogén, a foszfor és a kálium. A fűfélék számára meghatározó a nitrogén. Az ökológiai gazdálkodásban csak természetes eredetű kiegészítő tápanyagot használhatunk. A nitrogén mineralizációja a talaj vízellátottságától és a hőmérsékleti viszonyoktól függ. A gyep alatt felszaporodó szerves anyag lebontásához a talajban élő mikroorganizmusok sok nitrogént vonnak el a füvektől, de ezek később lebomlanak, és felvehetőkké válnak. A nitrogén forgalmat a talaj szén/nitrogén aránya jellemzi. Ez a gyepeknél C/N = 25:1 ami meglehetősen tágnak mondható.

A talaj nitrogén szolgáltatását a gyepalkotó fajok összetételi aránya is befolyásolja. Ha megfelelő arányban vannak jelen az állományban nitrogénkötő pillangósok, - mint pl. fehér here - akkor általában nincs számottevő nitrogénhiány a gyepben. A nitrogén megkötés akkor nagyobb, ha nincs elegendő belőle a talajban, mert egyébként a pillangósok is a talajnitrogént használják fel. A becslések szerint 25-35% pillangós borítottság mellett, 160-190 kg/ha/év nitrogénkötéssel számolhatunk, aminek a hatása azonban csak hosszú távon mutatható ki.

Az ökogazdálkodású gyepeken a fő tápanyagpótlási lehetőség a szerves trágya kijuttatása a területre. A 82/2002. (IX. 4.) FVM-KvVM együttes rendelet szerint a felhasználható nitrogén hatóanyag tartalom 170kgN/ha/év. Csak öko-, vagy extenzív tartásmódot folytató üzemekből származó trágyaféleség használata engedélyezett.

Szilárd szerves trágya kijuttatása gyepekre Magyarországon nem jellemző. A hígtrágya használata viszont, amennyiben rendelkezésre áll, megfelelő lehet. A hígtrágya tápanyag tartalma 1:1 arányú gülle : víz hígítási aránynál 1m^{3-re vonatkoztatva N: 1,2 kg/m3 P_{2O5 : 0,4 kg/m3 K2O: 2,3 kg/m3 . Egyszerre 50m3 –nél több anyagot nem juttatunk ki. A kijuttatás ideje február vége, március eleje. A kiadott nitrogén és foszfor 50%-a, a kálinak pedig 80%-a azonnal hozzáférhető formában felhasználódik. A legnagyobb veszteséget a nitrogén azt követően a káli szenvedi el, míg a foszforveszteség elenyésző. Hígtrágyázott gyepet ne legeltessünk mert a káli túlfogyasztás miatt hypomagnezémia vagyis legeltetési tetánia fordulhat elő a friss füvet fogyasztó állatoknál.}}

10. táblázat A legelő szarvasmarha ürülékének tápanyag tartalma

Számolhatunk / 10. táblázat / a legelő állatok legeltetési idényben történő trágyázásával is. A szilárd ürülék szerves nitrogén tartalma nehezen érhető el a növények számára és veszteségeket szenved, míg a vizelet nitrogénje szinte azonnal felvehető. Nagy állatsűrűség mellett un. bujafoltok alakulnak ki a trágyázott helyeken, mert a szag hatás miatt a szarvasmarha nem fogyasztja el trágyája helyén nőtt füvet. Ezt más állat legeltetésével, vagy ha sok ilyen folt van, akkor kaszálással hasznosíthatjuk.

A legelő állat trágyázása egyenetlen eloszlású ezért foltokban nagy trágyaterheléseket okoz. Ha a trágyalepényeket hagyjuk megszilárdulni, akkor ez foltokban gyepállomány kipusztulást és nemkívánatos gyomosodást okozhat. Egy állatnál nagyobb hektáronkénti terhelés esetében már célszerű elvégezni a lelegelt szakaszokon, az igénybe vétel megszűnése után, a trágyalepény súrlatást, ami megszünteti a gyepnek a káros takarását.

Más biológiai vagy szerves eredetű trágya is felhasználható, ha az ökogazdálkodásban az alkalmazása engedélyezett. A gödöllői Gyepgazdálkodási tanszék kísérleteiben jó eredményt adott, pl. a "Biofert" nevű trágyaféleség alkalmazása.

Fontos szempont hogy az alkalmazott trágyák ne befolyásolják károsan a felhasznált adagjukkal a gyep faji és takarmány minőségi összetételének alakulását.

1. 7.4. A természetvédelmi célok hatása a növedékek megoszlására.

A természetvédelemben a gyepeket nem mindig a takarmány értékük optimális időpontjában hasznosítják. A természetvédelmi értékek megóvása másfajta gyepgazdálkodást igényel, mint a gazdasági gyeptermesztés, de hosszú távon a legeltetés vagy a kaszálás elhagyása hátrányos hatással van a védett terület flóra és fauna fajdiverzitására.

A védett, rövid füves /apró csenkeszek / gyepek csak juhokkal legeltethetők. Az állatállomány takarmány ellátása azonban a nyári „kisülési időszakban” nem megoldott. A területen végzett kiegészítő takarmányozás nem megengedhető, csak a tartalék gyepeken való kiegészítő legeltetés jelent megoldást.

A fás legelők, legeltetésének és ápolásának elmaradása a terület cserjésedéséhez, a gyepes területek csökkenéséhez vezet. Állathiány esetén az alullegeltetés is hasonló problémákat okoz. A kényszerűségből nem kellően hasznosított gyepeken sem szabad ezért elhagyni a terület mechanikai ápolását és időszakonként a legeltetést is meg kell szervezni.

A hosszú füvű gyepeken szarvasmarhát legeltethetünk a legeltetésre nem alkalmas részeit, pedig kaszálóként műveljük. Mindkét hasznosítási forma eltérhet azonban az optimálistól, ha azt természetvédelmi célok igénylik, pl. a madarak közül a haris költéséhez igazított kaszálási idő, vagy a fészkelő hely biztosítása céljából végzett korai legeltetés.

Egyik esetben sem beszélhetünk gazdasági célú termésnövedék hasznosításról, viszont ha a gyep fenntartás technológiája természetvédelmi célokat szolgál, akkor nem is kell ahhoz ragaszkodni. Fontos, hogy a vegetatív termést, a képződött szerves anyag tömeget, valamilyen módon eltávolítsuk és biztosítsuk az élőhely változatlan feltételeit a lágyszárú gyepalkotó fajok számára.

Természetvédelmi gyepeken esetenként szüneteltetik a gyeptermesztési technológia egyes elemeinek alkalmazását a gyep nemezének maggal való feltöltése miatt. Ez kiterjedhet az egész vegetációs időszakra, de korlátozódhat csak egyes aszpektusokra is. A magérés utáni legeltetés célja a magok talajba juttatása is lehet. Kora tavaszi túllegeltetéssel kedvező feltételeket teremthetünk a gyeprekonstrukcióba vont növény fajok fiatal csira növényeinek megtelepedéséhez.

Gyep és táj - rekonstrukció esetén a nem kívánatos cserjéket és más, a területre jellemző növénytársulás fajainak életfeltételeit rontó, gyomnövényeket vegyszeres gyomirtással is eltávolíthatunk a gyepből. Az alkalmazott szerek lehetőleg szelektív hatásúak legyenek, és ne fejtsenek ki hosszú hatástartamot csak a cél objektumokra. A vegyszerezést követő gyepápolást és hasznosítást olyan módszerekkel kell tovább fejleszteni, hogy alkalmazásuk mellett, ne legyen szükség újabb gyomirtószeres kezelésre, a talaj magkészletéből viszont az esetleg kiirtott vagy károsodott hasznos és védett fajok képesek legyenek visszatelepülni a gyepbe.

1. 7.5. Öntözéses gyepgazdálkodás

A gazdasági gyepek termőképességét a talaj tápanyag és vízszolgáltató képességén kívül a csapadék viszonyok is jelentős mértékben befolyásolják. A termőhelyre jellemző növény állomány, az ősgyep faji összetétele és termőképessége, az adott ökológiai feltételektől függően alakult ki. A terméshozamot javíthatjuk nagyobb termőképességű fajták telepítésével vagy felülvetésével, a tápanyag ellátás növelésével, a műtrágyázással, és a hiányzó csapadék pótlásával, az öntözéssel.

Azok a gyepnövények, amelyek az öntözés és tápanyag ellátás hatására nem fokozzák a hozamukat, mint pl. az apró csenkeszek, hanem átengedik a helyüket a vízigényesebb, a termőhelyi adottságokhoz jobban alkalmazkodó nagyobb hozamú fűfajoknak.

Az alacsony hozamú alföldi aprócsenkeszes gyep tehát az öntözés hatására a növény állomány faji összetételének átalakulásával reagál. A túl öntözés, ami a terepviszonyokból adódó öntözési hibákból szokott bekövetkezni, teret enged a savanyú füvek megjelenésének, ami már nem célja az öntözésnek, mert rontja a takarmányértéket.

Az öntözésre alkalmas telepítésre javasolható, fűfajok aljfüvek közül: angol perje, réti perje, vörös csenkesz, fehér/ tarackos tippan szálfüvek közül: réti komócsin, réti csenkesz, nádképű csenkesz, olasz perje, zöld pántlikafű,

A növényzettel fedett gyepterület naponta négyzetméterenként 3-4mm vizet képes elpárologtatni. Az egységnyi terméshez szükséges vízfelhasználás hatékonyságát a tápanyag ellátás fokozása javítja.

1 kg szárazanyag előállításához a gyep átlagosan 840 liter/kg vizet használ fel tápanyag kiegészítés nélkül. Foszfor és kálium műtrágya kiegészítéssel 760 l/kg szárazanyag, teljes azaz nitrogén, foszfor, kálium harmonikus műtrágyázással 600 l/kg szárazanyag a várható vízfelhasználás. A szükséges öntöző vízadagot a csapadék és a tervezett termés vízigénye közötti különbségből lehet megtervezni. Az alföldi gyepeken az évi átlag csapadék 550mm körül van, ekkor leegyszerűsítve a vízhiány 250mm ennyi vízpótlásra van legalább szükség.

Az öntözéssel 30t/ha zöldtermés felett kell számolni. Ettől a terméstömegtől már a természetes csapadék nem biztosítja a termést.

Az öntözés termésmegoszlást is befolyásolja. Tejelő szarvasmarha állomány legeltetés esetén négy növedékkel számolva a termés kiegyenlítetté válik, de nem lesz egyforma. A megoszlás növedékenként 30-30-20-20% termés, amivel tervezhetjük a gyephasznosítást. Az első növedéket nem szükséges öntözni, ezért három öntözéssel tervezhetünk, ami 60-80mm víz pótlását jelenti alkalmanként.

A tápanyag ellátás a nitrogénre van alapozva. Az NPK arány =1:0,4:0,4 . A műtrágyázást növedékenként meg lehet osztani. Az öntöző berendezéstől függően lehet öntözés előtt vagy után műtrágyázni. Esőztető öntözésnél előtte, árasztó öntözésnél az öntözés befejezése után végezzük a műtrágya kijuttatását.

A termés 30t/ha zöldhozam figyelembe vételével optimalizálva a 20% hozamra 6t/ha ez 40 napos rotációs időre 60kg/nap/számosállat fogyasztással számolva 2,5 – 3db számosállat legeltetését teszi lehetővé hektáronként és az első két fűnövedékből tervezhetek kaszálásos betakarítást takarmány tartósítási célokra.

Az öntözésnél tehát a termésnövelést elsősorban a tápanyag ellátás, míg a termés biztonságot az öntözés adja.

Öntözési módszerek lehetnek permetező, esőztető és árasztásos eljárások. Az esőztető berendezésekkel kis vízadagok is kijuttathatók, pl. 40mm/ha, az árasztó módszer azonban 100mm-nél kisebb vízadaggal nem tud dolgozni.

A gyepöntözési módokkal szemben támasztott növénytermesztési követelmény, hogy az öntöző vizet. megfelelő időben, szükséges mennyiségben, egyenletesen terítve, a termőtalaj és a gyepnövényzet károsítása nélkül, kis vízveszteséggel, minél kisebb költséggel juttassuk a növényhez úgy, hogy a gyephasznosítást időben ne zavarja.

„Nem az öntözési mód, hanem a szakszerűen kiadott vízmennyiség dönti el az öntözés eredményét”.