Alaszkai malamut FCI 243 |
|||||||||||||||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||||||||||||||
Nevét a kitenyésztő Mahlemiut eszkimó törzsről kapta, akik a környezetükben élő kutyákat saját életformájukhoz és igényeikhez nevelve, természetes kiválasztódás és mesterséges szelekció folyamatával hozták létre azt a kutyafajtát, amelyiket ma alaszkai malamutnak nevezünk. |
|||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||
A legfontosabb, hogy a fej nagysága arányban legyen a kutya nagyságával. A fejnek magasfokú intelligenciát, gyengédséget kell sugároznia. Nem szabad durvának, szögletesnek lennie. Széles és erõteljes, fülek között lekerekített koponyája különbözteti meg a többi északi fajtától. Koponyájának nem szabad szögletesnek lennie, mert hó és nedvesség gyûlhet össze rajta, ami megfagyva a fülek mozgásképtelenségét okozná. A homlok és az arcorri rész találkozásánál, a szemek között helyezkedik el a "stop", ami igazából zsírpárna, amely télen feltöltõdik az egész koponyát körülvevõ hasonló szövetekkel együtt, a már fent említett hó és nedvesség összegyûlésének elkerülése, valamint hõszigetelés céljából. Tél múltával ezek a zsírpárnák lefogynak, mivel már nincs szükség rájuk tovább szemvédõként. Ezen okok miatt a malamut feje télen teltebbnek, kerekebbnek látszik, mint nyáron. A szemek barnák, mandula alakúak, közepesen nagyok. Kék szemek kizárandóak. A barna szem színárnyalata összhangban kell, hogy legyen az egyed megjelenésével. A vöröses szín árnyalat a coboly és vörös színû kutyáknál az általános pigmentáltság összefüggései miatt a szemek színét is világosabbá teheti. A szempillák a malamutokon jól fejlettek, mivel jelentõs szerepet játszanak a szem vé delmében havazás és erõs napsütés idején. Fülek A fülek közepes nagyságúak, de kicsik a fejhez arányítva. Háromszögletûek, de kissé lekerekítettek a csúcson. Egymástól távol helyezkednek el a koponya hátsórészén oly módon, hogy a fül alacsonyabbik éle, ahol egyesül a koponyával, egy vonalba essen a szem felsõ és alsó csücske által képzett egyenes vonallal. Ez oldalnézetben olyan benyomást kelt a fül csúcsát tekintve, amikor a fülek figyelnek, mintha az kiállna a koponyából, és kissé elõre dõlne. A szabályosan ülõ fülek képesek körkörösen mozogni, lelapulni a hideg és hó elõl. A mozgatásnak különösen nagy szerep jut a vezényszavakra való figyeléskor, valamint a hó és jég repedéseinek, zajoknak észrevételénél, a hó lerázásakor, kommunikációnál. Ha egy szánhúzó kutya nem hallja meg a repedésék halk zörejeit, s nem tudja jelezni azt a hajtónak, akkor az egész csapat odaveszhet. A fülek kicsik, vastagok és gazdagon szõrözöttek, hogy minimalizálják a hõveszteséget. Bármely tendencia, amely arra mutat, hogy a fül hajlik vagy hajladozik, hibának számít, mivel ez a vércirkuláció lelassulásához vezet, és megnöveli eme fontos testrész lefagyásának veszélyét. Orr és száj A malamutnak viszonylag rövid, széles orra, egyenes orrháta van. A szájszélek szorosan záródnak, sohasem lógósak. A lógó szájszéleken megülõ nyál megfagy, a túlságosan nyílt szájon át nagy a hõveszteség és a szájon belül a fogínyen fagyás jelentkezhet. A melegben lihegõ kutya szájállása azonban nem tévesztendõ össze a "lógó szájjal"! Fogak A malamut fogai nagyok, erõsek, ollószerûen záródnak. Az a kutya, akinek fogazata ráharapással találkozik, el tudja ugyan fogyasztani a fagyott ételt, de fogai hamar lekopnak. Az alul- vagy túlharapásos egyed nem képes a fagyott ételt megragadni, harapni, tépni, az étel kihullik a szájából. Amelyik szuka az utóbbi harapással rendelkezik, csak nagy nehézséggel tudja elharapni a köldökzsinórt elléskor. Az állkapocs helyes állása, izmainak megfelelõ erõssége, az ollós harapás, és maga a hiánytalan és precízen mûködõ fogazat elengedhetetlen; hiszen végül is ez biztosította ezeknek a kutyáknak és rokonaiknak fennmaradását az evolúció során. Az evolúció során különbözõ típusú fogak és fogazat kialakulását figyelhetjük meg fa jonként; s azon belül alfajonként, fajtánként annak függvényében, hagy életmódjukhoz és táplálékukhoz mely típusú fogazat volt a legalkalmasabb. Némely típusú fogazat kiváló volt a hús feldarabolására, más állatok fogazata már lehetõvé tette a rágósabb, kemény étel elfogyasztását is. A túlspecializálódott fogazatú fajok azonban speciális táplálékuk megszûntével, azzal egy idõben eltûntek a földtörténet süllyesztõjében. - Az evolúció megjutalmazza a hatékonyságot! A kutyafélék, lásd farkasok és alfajaik a legelterjedtebb ragadozóvá lettek a Földön, és a macskafélék fölé, a csúcsragadozói pozícióra törtek. Elõnyeik a következõk voltak: - sebesség, - kitartás az üldözésben, - hosszú távú futásra való képesség, - alkalmazkodóképesség az élettérhez; ezek tették õket a macskák méltó ellenfelévé. Amiben azonban túlszárnyalták õket, az a csapatmunka, kommunikáció és a változatos étrend volt. Tökéletes vadásszá azonban akkor vált a farkas, amikor az egyenes vonalú üldözés mellett stratégiát is vitt vadászatába! Ahol az erõ és sebesség nem jutott eredményre, ott a stratégia gyõzedelmeskedett. Ez a példa is kiválóan bizonyítja a farkasok jól fejlett kommunikációs készségét. A változatos, opportunista (eszik, amit talál) táplálkozáshoz azonban szüksége volt a megfelelõ fogazatra, s ez tette õt nyerõvé az életben, a fajfennmaradásban való küzdelemben. Gyümölcsök, gyökerek, gombák, magvak, rovarok fogyasztásának képessége életben tartja õket ínséges idõkben is. Nyak A nyak erõs, és enyhén ívelt kell, hogy legyen. Nem túl hosszú vagy túl rövid, de megfelelõ méretû ahhoz, hogy munka közben lépésváltás nélkül le tudjon hajolni, hogy havat vegyen fel a szomjúságát csillapítani, vagy vadászatkor a nyomot követni. A nyak megfelelõ hosszúsága szükséges a kiegyensúlyozott, stabil mozgáshoz munka közben. A nyak alsó részén az úgynevezett toka (kanokon jobban észrevehetõ) kettõs szerepet játszik. Az alatta lévõ zsírszövetek által a levegõ felmelegedve érkezik a tüdõbe, így a tüdõ nem tud károsodni. Pihenéskor a szív és a tüdõ környékét melegíti, sõt néhány kutya mellsõ lábainak melegen tartására is használja. Így lecsökken az izmok, inak sérülésének veszélye hirtelen munkakezdéskor. A másik védõszerepe esetleges verekedéskor, harc közben védi az állat belsõ- és légzõszerveit. A mellkasnak jól fejlettnek, erõsnek és mélynek kell lennie. A test zömök felépítésû, de nem túl rövid. A hát egyenes és enyhén lejt a far felé. A hátizmok erõsek, de nem túl rövidek, hogy hátráltassák a mozgást, vagy túl hosszúak, hogy gyengítsék a hátat. Mindkettõ hiba: A kövérség nem megengedett, viszont egy egészséges rétegû, kemény zsírszövet védi az izmokat és a testet a kihûléstõl. A malamutnak kell, hogy legyen elég mélysége és szélessége ahhoz, hogy helyet tudjon adni az erõteljes, masszív szívnek, és a tüdõ tágulásának. A sekélyes és keskeny test nem képes kibírni a hosszú órákig tartó kemény munkát, vagy a tüdõt melegen tartani sarkvidéki hideg idõjárási körülmények között. A mellkas elülsõ bordái kissé hajlottak könyökmagasságban, hogy biztosítani tudják a mellsõ lábak folyamatos, akadálytalan mozgását. Lábak, lábfej A dolgozó malamut nélkülözhetetlen része a jó láb és lábfej. Ha a Iába feladja, nem ér semmit! Az elsõ lábak erõs csontozatúak, jól izmoltak, lábközép egyenes, rövid és erõs, majd nem függõleges oldalnézetben. A lábfej nagy és szoros, az ujjak zártak és íveltek, a talpak vastagok és kemények, a körmök rövidek és erõsek. Az ujjak között bõrhártya található, az ujjközök szõrrel jól fedettek. A hátsó lábak szélesek és erõteljesen izmoltak a combon. A lábszár kissé ívelt, a csánkok szélesek és erõsek, kissé íveltek. A tehéncsõnk hiba. A malamutnak kivételes erõt és tetemes hajtóerõt kell sugároznia! Bármely látszata a hibás lábnak, lábfejnek, állás vagy mozgás közben, a legkomolyabb hibának tekintendõ! A túl hosszú és lágy szõr hibának tekintendõ, mivel az ilyen szõrön az ujjak között jég gyûlik össze, ami lerokkantja a kutyát. Pihenéskor az állat megpróbálja eltávolítani a gyötrõ jégdarabokat, de az újabb sebekkel és nedvességgel jár, ami ismételt fagyást eredményez. A malamutnak ahhoz, hogy állóképes, eredményes munkakutya legyen, erõs, szoros, kompakt Farok Szõrrel jól borított, általában a hátán, hát fölött hordozott, amikor nem dolgozik. Legjobban talán a nõi kalapokon díszelgõ strucctollhoz hasonlóan bókol.A farok ily módon való kialakulása kritikus a kutya életben maradásának szempontjából. Mint az egyik legfontosabb szigetelõ- és kommunikációs eszköz használatos. Mint szigetelõ: a szélsõséges idõjárásban játszik fontos szerepet, miszerint a farkával takarja el az összes szõrrel nem fedett testrészét; így a végbélnyílást, nemi szerveket, talpakat; orrot, szájat. Ezáltal azon testrészek - amelyek egyébként a felületükön lévõ nedvesség miatt ki lennének téve a megfagyásnak - védve vannak. Ez azonban azt jelenti, hogy a faroknak megfelelõ hosszúságra (minimum csõnkig, vagy az alá 2,5 cm-re lóghat) és szõrrel való fedettségre van szüksége. A farok összegubódzáskor egyedül a fület nem takarja, önvédelmi okokból. A szõrzet nem lehet túl hosszú és lágy (összefagy), vagy túl rövid (nem tölti be szerepét, mint szigetelõ).A rövid farok, vagy helytelen szõrzet a farkon a kutya halálát okozhatja szélsõséges sarkvidéki kondíciók között. Mint kommunikációs eszköz: a farok állásával, mozgatásával jelzi érzelmeit. Pl.: a farok hát felett csóválva örömöt, vagy várt közeledõ állatot jelez; a farok hátsó lábak közé húzásával félelmét nyilvánítja ki; a farok lehet leeresztett, csak a végével csapkodó, ha egy domináns állat vagy személy közeledik; a farok, amely magasan a hát felett vagy 45 fokos szögben mereven hordozott, s egy idõben a hátán feláll a szõr, valamint a vállán és nyakán testétõl eláll a szõr, agresszivitást jelent, ahol az egyik kutya kihívja a másikat. A farok még lehet szukák esetében vízszintesen félrecsapott, amely jeladás a kan elfogadására párosodás idején. A farok vadászatkor vagy munka közben segédeszköz hirtelen fordulásnál, irányváltoztatáskor, hogy csak néhányat említsek. Mozgás Az alaszkai malamut mozgása folyamatos, szilárd, kiegyensúlyozott és erõteljes, fáradhatatlan, egyenes vonalú kell, hogy legyen. A malamut mozgása büszke és bátorságteljes; fej fenn, szemek éberek. Oldalról nézve: a hátsó lábak indítják az erõteljes mozgást, amit az elülsõ lábak vesznek át hátulról. Ügetéskor, munkavégzés közben a mozgás fáradhatatlan, nyújtózó, lendületes lépésforma. Elölrõl és hátulról való nézetben: a test nem tart sem jobbra, sem balra, a hátulsó lábak egyenes vonalban mozognak az elülsõkkel. A lábfejek a test középvonalának irányába tartanak, nem túl közel, de nem túl távol. (Ez is egy megkülönböztetõje a malamutnak mozgásban, ellentétben minden más fajtával szemben, amelyek hasonló nehéz munka közben lábfejüket, lábukat igyekeznek a test középvonalán mozgatni.) A jó szögellésû egyed esetében a vállak és az elsõ lábak szögellése olyan, hogy oldalnézetben, munkavégzõ mozgás közben megfigyelhetõ, hogy a kutya messze elõre nyúlik elülsõ lábaival. Amely egyed erre nem képes, az "mesterkélt", "cölöpös" mozgású. (Ez eredhet néha kevés mozgásból, túl kis helyen való tartásból; okozhatja a vállak helytelen szögellése is.) A malamutnál leggyakrabban négyféle mozgásformát figyelhetünk meg: lépés, ügetés, poroszkálás és vágta. Lépéskor az úgynevezett rövid, erõteljes lépés jellemzõ rá, mivel a kutya zömök, izmos, rövid lábú. Ekkor két-három végtag is éri a talajt egy idõben. Ügetéskor, munkavégzés közben viszont a test megnyúlik, a végtagok pedig erõteljes, nyújtózkodó, egyenes vonalú mozgást mutatnak. Ekkor az átlós végtagok mozdulnak el egy irányban. A vágta a kutya leggyorsabb járásmódja, s ennek többfajta sebessége létezik. A malamut könnyû, sík terepen vagy lejtõn lefelé haladva munka közben, szabadon pedig játszáskor, üldözéskor, vadászatkor használja a vágta különbözõ típusait. A poroszkálás, amikor a kutya azonos oldalon lévõ lábaival egy idõben lép elõre, amivel érdekes látványt nyújt a szemlélõnek. Ezt a mozgásformát egészséges egyedek csak akkor használják, ha pl.: vadászat, kimerítõ napi túra, gyaloglás után hazafelé tartanak. (A poroszkálással energiát takarítanak meg, s egy kevésbé fárasztó, mégis elég sebes mozgásra képesek.) Megjegyzendõ, hogy a poroszkálás küllembírálati szempontból hibás járásmód. Pigmentáció Mindenféle színben, kivéve Red (vörös) és Blue (kék) szõrzet színûeknél a szemhéjak, orr és a száj fekete. A pigmentáltság hiánya nem hóorr! A világos, pigmentálatlan orr esetleg megég az erõs napsütésben, és vonzza a rovarok tömegét, s ezáltal folyamatos kezelést igényel a fertõzések elkerülése érdekében. A sarkvidéken élõ rovarok jócskán lerövidült életciklusuk miatt sokkal aktívabbak és agresszívebbek, mint a mérsékelt égövön élõ társaik. Így egy éppen dolgozó kutyának nem áll módjában a szemtelen, falkákban támadó legyek, szúnyogok hadait távol tartani magától. A hóorr nyáron fekete, míg télen egy rózsaszínû csík alakul ki az orr közepén lefelé, hogy a D-vitamint könnyebben felvehesse a napfénybõl, ami könnyebben be tud szûrõdni, fel tud szívódni világosabb bõrön, mint sötét bõrön keresztül. Sok malamut élvezettel sütteti magát az egyre erõsödõ tavaszi napsütésben, s ha csak egy résnyi lehetõség kínálkozik is, kidugja orrát a kerítés lécei között, hogy napoztassa azt. Mások viszont valamilyen oknál fogva idegenkednek a napon való heverészéstõl; elbújnak a napsugarak elõl, s így hóorrukat megõrzik egész évben. Extra D-vitamin, valamint a tengeri alga megfelelõ mennyiségû adagolásával enyhíthetjük a hóorr által okozott, csupán szépséghibát. A tengeri alga egyébként rendkívül gazdag ásványi anyagokban, így mindenképpen ajánlatos kiegészítõje lehet kutyánk mindennapi diétájának. A hóorr megengedett és bírálati szempontból semmi köze a helytelen pigmentációhoz. Mint már a szemek színénél említettem, a vörös és coboly színû kutyák esetében a pigmentáció a bõrön, a szõrzeten és szemeken világosabb lehet. E színek esetében a pigmentáltság enyhébb mértékû. Ezért elengedhetetlen a színek jó ismerete, felismerése bírálatkor. Színek A fehér mindig a második domináns szín, amely az alsó testet, lábakat, lábfejet, és az arc egy részét takarja. Ha elszigetelt, vagy folyamatos, foltos színek takarják a testet, az hibának számít. Az egyenetlen foltok vagy nem szimmetrikus jelölések NEM kívánatosak.
Szõrzet Az alaszkai malamut bundája vastag, olajos; gyapjas pehelyszõre 2,5-5 cm hosszú, a korona- és fedõszõrök 1-1,5 cm-rel hosszabbak a pehelyszõröknél. A bunda sohasem lehet hosszú vagy puha. A bundának egyöntetûnek kell lennie az egész test körül. Az elálló fedõszõrök és a kissé hosszabb, szintén elálló koronaszõrök biztosítják a vé delmet esõ, hó, s az idõjárás viszontagságai ellen, míg az olajos pehelyszõrök a hõszigetelés szerepét töltik be. A nedvessé, havassá vált kutya így könnyen megtisztíthatja magát bundája megrázásával. A bunda viszonylag rövid az oldalakon és hosszabbodik a vállak és a nyak körül, le a háton és a csípõ fölött. A comb hátulsó részén egy úgynevezett szoknya található, amely fedõszõrökbõl áll, de nem lehet hosszabb az átlagos koronaszõrök hosszánál. A hosszú, puha vagy New England típusú bunda sok gondot okoz, amikor a kutya hóban dolgozik. A hó jégdarabokká formálódik a lábujjak között, amik a kutyát megnyomorítják, munkaképtelenné teszik. A hosszú szõrzet az alsó testrészen és a farkon összegyûjti a havat, nedvességet, ami megfagyva lóg a kutya testén. A mozgás nehézzé válik, a bunda és a farok nem tudja betölteni hõszigetelõ szerepét. A jégdarabok nem rázhatóak le oly egyszerûen, mint a hó egy szabályos bundájú egyedrõl. A továbbra is nedves körülmények között dolgozó kutya még több jeget fog magára gyûjteni, aminek eredménye szõrzetvesztés; a hõszigeteltség hiánya pedig megfagyással jár. Ha a bunda viszont túl rövid, az szintén hiba, mert az ilyen szõrû állat nem tudja elviselni a nagy hideget és szelet, vagy pedig több élelemre van szüksége, hogy abból hõt állítson elõ. A korrekt bunda csak kevés gondozást igényel és sohasem nyírott, kivéve esetleg a lábujjak körül.
A malamut mérete bizonyos határok között változó lehet. A kutya mérete sohasem kerülhet elõtérbe a típussal szemben. Az arányosság, mozgás, típus és más, munkához szükséges tényezõk figyelembevétele után van döntõ szerepe bírálatkor. Ha két minden tekintetben egyforma minõségû kutyát bírálunk, akkor a kívánatos szánhúzó mérethez közelebb álló egyedet kell elõnyben részesíteni. Tapasztalatok szerint kanok: 25-2''''''''7 inch......63,5-68,5 cm szukák: 23-25 inch..... 58,5-63,5 cm méret intervallumba esõ kutyák közül kerülnek ki a legarányosabb, legtípusosabb egyedek, akik képesek megfelelni az irántuk támasztott követelményeknek. A kívánatos szánhúzó méretek a következõk: Kanok: 63,5 cm magas a lapockánál mérve (38,5 kg). Szukák: 58,5 cm magas a lapockánál mérve (34 kg). Ezen méretek kívánatosak, mert a kutyának folyamatos, kemény fizikai munkát kell végeznie viszonylag kevés ételmennyiség elfogyasztásával. Egy nagyobb kutya több élelmet igényel az életben maradáshoz, tehát több súlyt kellene cipelnie. Egy, a kívánatos méretnél kisebb kutya viszont nem lenne képes megfelelni a tõle elvárt fizikai követelményeknek, miszerint a szánt hosszú távolságokra húzza napokon keresztül. A méretezés alapja egyszerûen: a hatékonyság. A túl nagy méretû kutyák egyszerûen nem mûködnek jól csapatban: nehézkesek, nem tudnak reagálni eléggé a hirtelen fordulóknál, meredek lejtõn lefelé nem elég fi,irgék, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy megvan bennük a hajlam arra, hogy nem akarnak dolgozni.
ALASKAN MALAMUT (243)
FCI-Standard N° 243 / 09. 06. 1999/ GB ALASKAN MALAMUTE ORIGIN : U.S.A. DATE OF PUBLICATION OF THE ORIGINAL VALID STANDARD : 14.08.1996. UTILIZATION : Sledge dog. CLASSIFICATION F.C.I. : Group 5 Spitz and primitive types. Section 1 Nordic Sledge Dogs. Without working trial. GENERAL APPEARANCE : The Alaskan Malamute, one of the oldest Arctic sledge dogs, is a powerful and substantially built dog with deep chest and strong, well-muscled body. The Malamute stands well over the pads, and this stance gives the appearance of much activity and a proud carriage, with head erect and eyes alert showing interest and curiosity. The head is broad. Ears are triangular and erect when alerted. The muzzle is bulky, only slight diminishing in width from root to nose. The muzzle is not pointed or long, yet not stubby. The coat is thick with a coarse guard coat of sufficient length to protect a woolly undercoat. Malamutes are of various colors. Face markings are a distinguishing feature. These consist of a cap over the head, the face either all white or marked with a bar and/or a mask. The tail is well furred, carried over the back, and has the appearance of a waving plume. The Malamute must be a heavy boned dog with sound legs, good feet, deep chest and powerful shoulders, and have all of the other physical attributes necessary for the efficient performance of his job. The gait must be steady, balanced, tireless and totally efficient. He is not intended as a racing sledge dog designed to compete in speed trials. The Malamute is structured for strength and endurance, and any characteristic of the individual specimen, including temperament, which interferes with the accomplishment of this purpose, is to be considered the most serious of faults. IMPORTANT PROPORTIONS : The depth of chest is approximately one half the height of the dog at the shoulders, the deepest point being just behind the forelegs. The length of the body from point of shoulder to the rear point of pelvis is longer than the height of the body from ground to top of the withers. BEHAVIOUR / TEMPERAMENT : The Alaskan Malamute is an affectionate, friendly dog, not a " one-man " dog. He is a loyal, devoted companion, playful in invitation, but generally impressive by his dignity after maturity. HEAD : The head is broad and deep, not coarse or clumsy, but in proportion to the size of the dog. The expression is soft and indicates an affectionate disposition. CRANIAL REGION : Skull : Broad and moderately rounded between the ears, gradually narrowing and flattening on top as it approaches the eyes, rounding off to cheeks. There is a slight furrow between the eyes. The topline of the skull and the topline of the muzzle show a slight break downward from a straight line as they join. Stop : Shallow. FACIAL REGION : Nose : In all coat colors, except reds, the nose, lips, and eye rim pigmentation is black. Brown is permitted in red dogs. The lighter streaked " snow nose " is acceptable. Muzzle : Large and bulky in proportion to the size of the skull, diminishing slightly in width and depth from junction with the skull to the nose. Lips : Close fitting. Jaws/Teeth : Broad with large teeth. The incisors meet with a scissor bite. Overshot or undershot is a fault. Cheeks : Moderately flat. Eyes : Obliquely placed in the skull. Eyes are brown, almond shaped and of medium size. Blue eyes are a disqualifying fault. Ears : Of medium size, but small in proportion to the head. The ears are triangular in shape and slightly rounded at tips. They are set wide apart on the outside back edges of the skull on line with the upper corner of the eye, giving ears the appearance, when erect, of standing off from the skull. Erect ears point slightly forward, but when the dog is at work, the ears are sometimes folded against the skull. High set ears are a fault. NECK : Strong and moderately arched. BODY : Compactly built but not short coupled. The body carries no excess weight, and bone is in proportion to size. Back : Straight and gently sloping to the hips. Loins : Hard and well muscled. A long loin that may weaken the back is a fault. Chest : Well developed. TAIL : Moderately set; follows the line of the spine at the base. Carried over the back when not working. It is not a snap tail or curled tight against the back, nor is it short furred like a fox brush. The Malamute tail is well furred and has the appearance of a waving plume. LIMBS FOREQUARTERS : Forelegs heavily boned and muscled, straight to the pasterns when viewed from the front. Shoulders : Moderately sloping. Pasterns : Short and strong and slightly sloping when viewed from the side. HINDQUARTERS : The rear legs are broad. When viewed from the rear, the legs stand and move true in line with the movement of the front legs, not too close or too wide. Dewclaws on the rear legs are undesirable and should be removed shortly after puppies are whelped. Thighs : Heavily muscled. Stifles : Moderately bent. Hock joints : Moderately bent and well let down. FEET : Of the " snowshoe " type, tight and deep, with well-cushioned pads, giving a firm, compact appearance. The feet are large, toes tight fitting and well arched. There is a protective growth of hair between the toes. The pads are thick and tough; toenails short and strong. GAIT/MOVEMENT : The gait of the Malamute is steady, balanced and powerful. He is agile for his size and build. When viewed from the side, the hindquarters exhibit strong rear drive that is transmitted through a well-muscled loin to forequarters. The forequarters receive the drive from the rear with a smooth reaching stride. When viewed from the front or from the rear, the legs move true in line, not too close or too wide. At a fast trot, the feet will converge toward the centerline of the body. A stilted gait, or any gait that is not completely efficient and tireless is to be penalized. COAT HAIR : The Malamute has a thick, coarse guard coat, never long and soft. The undercoat is dense, from one to two inches in depth, oily and woolly. The coarse guard coat varies in length as does the undercoat. The coat is relatively short to medium along the sides of the body, with the length of the coat increasing around the shoulders and neck, down the back, over the croup and in the breeching and plume. Malamutes usually have a shorter and less dense coat during the summer months. The Malamute is shown naturally. Trimming is not acceptable except to provide a clean cut appearance of feet. COLOR : The usual colors range from light gray through intermediate shadings to black, sable, and shading of sable to red. Color combinations are acceptable in undercoats, points and trimmings. The only solid color allowable is all-white. White is always the predominant color on underbody, parts of legs, feet, and part of face markings. A white blaze on the forehead and/or collar or a spot on the nape is attractive and acceptable. The Malamute is mantled, and broken colors extending over the body or uneven splashing are undesirable. SIZE / WEIGHT : There is a natural range in size in the breed. The desirable freighting sizes are : Males : 25 inches at the shoulders - 85 pounds (63,5 cm - 38 kg). Females : 23 inches at the shoulders - 75 pounds (58,5 cm - 34 kg). However, size consideration should not outweigh that of type, proportion, movement and other functional attributes. When dogs are judged equal in type, proportion, movement, the dog nearest the desirable freighting size is to be preferred. IMPORTANT SUMMARY : In judging Alaskan Malamutes their function as a sledge dog for heavy freighting in the Arctic must be given consideration above all else. The degree to which a dog is penalized should depend upon the extent to which the dog deviates from the description of the ideal Malamute and upon the extent to which the particular fault would actually affect the working ability of the dog. The legs of the Malamute must indicate unusual strength and tremendous propelling power. Any indication of unsoundness in legs and feet, front or rear, standing or moving, is to be considered a serious fault. Faults under this provision would be splay-footedness, cowhocks, bad pasterns, straight shoulders, lack of angulation, stilted gait (or any gait that isn''t balanced, strong and steady), ranginess, shallowness, ponderousness, lightness of bone and poor overall proportion. FAULTS : Any departure from the foregoing points should be considered a fault and the seriousness with which the fault should be regarded should be in exact proportion to its degree. ELIMINATING FAULT : Blue eyes. N.B. : Male animals should have two apparently normal testicles fully descended into the scrotum.
FCI - Standard Nr. 243 / 05. 01. 2000 / D ALASKAN MALAMUTE ÜBERSETZUNG : Frau Elke Peper. URSPRUNG : U.S.A. DATUM DER PUBLIKATION DES GÜLTIGEN ORIGINAL- STANDARDES : 14. 08. 1996. VERWENDUNG : Schlittenhund. KLASSIFIKATION FCI: Gruppe 5 Spitze und Hunde vom Urtyp. Sektion 1 Nordische Schlittenhunde. Ohne Arbeitsprüfung. ALLGEMEINES ERSCHEINUNGSBILD : Der Alaskan Malamute ist einer der ältesten Schlittenhunde der Arktis und hat ein mächtiges, substanzvolles Gebäude mit tiefem Brustkorb und kräftigem, gut bemuskeltem Körper. Der Malamute steht in aufrechter Haltung auf seinen Pfoten und verkörpert mit seiner aufrechten Kopfhaltung und seinen Wachsamkeit, Interesse und Neugier austrahlenden Augen Stolz und grosse Bewegungsfreude. Sein Kopf ist breit. Die Ohren sind dreieckig und aufgerichtet, wenn seine Aufmerkamkeit geweckt ist. Der Fang ist massiv und verschmälert sich nur wenig vom Ansatz zur Nase hin. Er ist weder spitz oder lang noch kurz und dick. Das Haarkleid ist dick mit rauhem Deckhaar von ausreichender Länge, um die Unterwolle zu schützen. Malamutes können verschiedene Farben haben. Typisch ist eine Kopfzeichnung, die sich wie eine Kappe über den Kopf erstreckt, wobei das Gesicht entweder völlig weiss ist oder einen Strich und/oder eine Maske aufweist. Die Rute ist gut behaart und wird über dem Rücken getragen; sie hat das Aussehen eines wedelnden Federbusches. Der Malamute muss schwere Knochen und leistungsfähige Läufe, gute Pfoten, einen tiefen Brustkorb, eine kraftvolle Schulterpartie sowie alle weiteren körperlichen Voraussetzungen aufweisen, die er braucht, um seine Arbeit effizient verrichten zu können. Seine Bewegung muss gleichmässig, harmonisch, unermüdlich und vollkommen effizient sein. Er wurde nicht als Renn-Schlittenhund für Geschwindigkeitswettbewerbe gezüchtet. Der Malamute ist für Kraft und Ausdauer gebaut und jedes Merkmal, das Wesen eingeschlossen, das die Erfüllung dieses Ver-wendungszwecks beeinträchtigt, muss als sehr schwerer Fehler angesehen werden. WICHTIGE PROPORTIONEN : Der tiefste Punkt des Brustkorbes befindet sich unmittelbar hinter den Vorderläufen, ungefähr auf der Hälfte der Widerristhöhe. Die Körperlänge, gemessen vom Buggelenk bis zum Sitzbeinhöcker, übertrifft die Widerristhöhe. VERHALTEN / CHARAKTER (WESEN) : Der Alaskan Malamute ist ein anhänglicher, freundlicher Hund, kein "Ein-Mann-Hund". Er ist ein treuer, ergebener Begleiter, verspielt, wenn er dazu aufgefordert wird; vor allem beeindruckt er aber durch seine Würde, wenn er ausgewachsen ist. KOPF : Breit und tief, weder grob noch unförmig; seine Grösse steht in gutem Verhältnis zur Gesamtgrösse des Hundes. Sein Ausdruck ist weich und zeigt seine liebevolle Veranlagung. OBERKOPF : Schädel : Breit und mässig gewölbt zwischen den Ohren, zu den Augen hin allmählich schmaler und im oberen Bereich flacher werdend, zu den Wangen hin in einer Rundung verlaufend. Zwischen den Augen ist eine leichte Furche. Die Profillinien des Schädels und des Vorgesichts zeigen an ihrem Verbindungspunkt eine leichte Abweichung von der Geraden nach unten. Stop : Flach. GESICHTSSCHÄDEL : Nasenschwamm : Bei allen Farbschlägen, ausser bei Rot, sind Nase, Lefzen und Lidränder schwarz pigmentiert. Bei roten Hunden ist eine braune Pigmentierung zugelassen. Eine mit einem helleren Streifen versehene "Winternase" ist annehmbar. Fang : Gross und massig im Verhältnis zum Schädel; er verjüngt sich leicht vom Ansatz zur Nase hin in Breite und Tiefe. Lefzen : Straff anliegend. Kiefer / Zähne : Breite Kiefer mit grossen Zähnen. Scherengebiss. Vor- oder Rückbiss sind ein Fehler. Backen : Mässig abgeflacht. Augen : Schräg eingesetzt, braun, mandelförmig und von mittlerer Grösse. Blaue Augen sind ein ausschliessender Fehler. Ohren : Mittelgross, jedoch klein im Verhältnis zur Grösse des Kopfes. Sie haben die Form eines Dreiecks mit leicht abgerundeter Spitze. Sie sind weit voneinander an den Aussenkanten des hinteren Schädelbereichs auf einer Höhe mit den äusseren Augenwinkeln angesetzt, so dass der Eindruck entsteht, dass sie, wenn sie aufgerichtet sind, vom Schädel abstehen. Die aufgerichteten Ohren weisen leicht nach vorn, aber wenn der Hund arbeitet, werden die Ohren manchmal zum Schädel hin gefaltet. Hoch angesetzte Ohren sind ein Fehler. HALS : Kräftig und mässig gebogen. KÖRPER : Kompakt gebaut, wobei die Lendenpartie aber nicht zu kurz ist. Der Körper trägt kein Übergewicht, die Knochenstärke steht in gutem Verhältnis zur Körpergrösse. Rücken : In gerader Linie leicht zu den Hüften hin abfallend. Lenden : Fest und gut bemuskelt. Eine lange Lendenpartie, die den Rücken schwächen könnte, ist fehlerhaft. Brust : Gut entwickelt. RUTE : In Verlängerung der Wirbelsäule mässig hoch angesetzt. Wenn der Hund nicht arbeitet, wird die Rute über dem Rücken getragen. Sie liegt weder flach auf dem Rücken auf, noch wird sie fest auf dem Rücken eingerollt getragen, noch ist sie so kurz behaart wie die eines Fuches. Die Rute des Malamutes ist reich behaart und gleicht einem wedelnden Federbusch. GLIEDMASSEN VORDERHAND : Die Vorderläufe sind starkknochig und stark bemuskelt; sie sind von vorn gesehen bis hinunter zum Vordermittelfuss gerade. Schultern : Mässig schräg gelagert. Vordermittelfuss : Kurz und kräftig, von der Seite gesehen leicht schräg gestellt. HINTERHAND : Breit. Von hinten gesehen stehen und bewegen sich die Hinterläufe auf einer Linie mit den Vorderläufen, weder zu eng noch zu breit. Afterkrallen an den Hinterläufen sind unerwünscht und sollten kurz nach der Geburt der Welpen entfernt werden. Oberschenkel : Sehr stark bemuskelt. Sprunggelenk : Mässig gewinkelt, tief stehend. PFOTEN : Ähnlich einem "Schneeschuh", fest und tief, mit gut gepolsterten Ballen, fest und kompakt wirkend. Die Pfoten sind gross; die Zehen liegen eng beieinander und sind gut gebogen. Zwischen den Zehen wächst schützendes Haar. Die Ballen sind dick und strapazierfähig, die Zehennägel kurz und kräftig. GANGWERK : Die Bewegung des Malamutes ist gleichmässig, harmonisch und kraftvoll. Er ist behende für seine Grösse und seinen Körperbau. Von der Seite gesehen lässt die Hinterhand starken Schub erkennen, der sich über die gut bemuskelte Lendenpartie auf die Vorderhand überträgt, die diesen Schub in gleichmässige, raumgreifende Schritte umsetzt. Von vorn oder hinten gesehen bewegen sich die Läufe geradlinig vorwärts, weder zu eng noch zu breit. Im schnellen Trab nähert sich die Trittspur der gedachten Mittellinie des Körpers. Ein gestelzter Gang oder jede sonstige Bewegung, die nicht vollkommen effizient und mühelos ist, muss bestraft werden. HAARKLEID HAAR : Der Malamute hat dickes, rauhes -keinesfalls langes, weiches - Deckhaar. Die Unterwolle ist dicht, ca. 2,5 bis 5 cm (1 bis 2 inches) lang, ölig und wollig. Das Deckhaar variiert, ebenso wie die Unterwolle, in seiner Länge. Es ist relativ kurz bis mittellang an den Körperseiten, während es um Hals und Schultern, den Rücken hinunter, über der Kruppe, an den Hinterseiten der Oberschenkel und an der buschigen Rute länger ist. Während der Sommermonate haben Malamutes gewöhnlich kürzeres, weniger dichtes Haar. Der Malamute wird in natürlichem Haarkleid gezeigt. Trimming ist nicht erlaubt, mit Ausnahme der Pfoten, damit diese ordentliche Konturen haben. FARBE : Die üblichen Farben sind Hellgrau bis Schwarz mit allen Zwischenschattierungen und Sable einschliesslich dessen zum Rot tendierender Schattierung. Farbkombinationen sind erlaubt in der Unterwolle, in der Kopfzeichnung und an den Übergängen zwischen den weissen Bereichen des Unterkörpers und der dunklen Körperfarbe. Die einzige erlaubte Einheitsfarbe ist Reinweiss. Weiss ist stets die vorherrschende Farbe an Unterkörper, Teilen der Läufe, den Pfoten, und Teilen der Gesichtszeichnung. Eine weisse Blesse auf der Stirn und/oder ein Kragen oder ein Fleck auf dem Nacken ist attraktiv und zulässig. Der Körper des Malamutes hat eine Mantelzeichnung; unterbrochene Farben, die sich über den Körper erstrecken, oder eine ungleichmässige Sprenkelung sind unerwünscht. GRÖSSE UND GEWICHT : Es gibt eine natürliche Bandbreite in der Grösse dieser Rasse. Die erwünschte Grösse zum Lastenziehen ist bei Rüden: 63,5 cm (25 inches).Widerristhöhe bei einem Körpergewicht von 38 kg (85 lbs.). Bei Hündinnen : 58,5 cm (23 inches). Widerristhöhe bei einem Körpergewicht von 34 kg (75 lbs.). Die Bedeutung der Grösse sollte jedoch nicht über derjenigen von Typ, Proportionen, Bewegung und anderen funktional wichtigen Merkmalen stehen. Wenn Hunde zu beurteilen sind, die gleichwertig in Typ, Proportionen und Bewegung sind, muss der Hund, der der erwünschten Arbeitsgrösse am nächsten kommt, bevorzugt werden. WICHTIGE ZUSAMMENFASSUNG : Beim Richten des Alaskan Malamutes muss seine Fähigkeit, als Schlittenhund in der Arktis schwere Lasten zu ziehen, höchste Priorität haben. Der Grad der Abwertung eines Hundes sollte von dem Ausmass abhängen, in dem der Hund von der Beschreibung des idealen Malamutes abweicht und in dem der jeweilige Mangel die Arbeitsfähigkeit des Hundes tatsächlich beeinträchtigen würde. Die Läufe des Malamutes müssen ungewöhnliche Stärke und gewaltige Schubkraft erkennen lassen. Jegliches Anzeichen von eingeschränkter Leistungsfähigkeit der Läufe und Pfoten in Vorder- oder Hinterhand, sowohl im Stand als auch in der Bewegung, muss als schwerer Fehler angesehen werden. Solche Fehler wären Spreizpfoten, Kuhhessigkeit, ein schlechter Vor- dermittelfuss, steile Schultern, mangelnde Winkelungen, ein stelziges Gangwerk (oder jede andere Bewegung, die nicht harmonisch, kraftvoll und gleichmässig ist), Schlaksigkeit, Substanzlosigkeit, Schwerfälligkeit, mangelnde Knochenstärke und eine schlecht proportionierte Gesamterscheinung. FEHLER : Jede Abweichung von den vorgenannten Punkten muss als Fehler angesehen werden, dessen Bewertung in genauem Verhältnis zum Grad der Abweichung stehen sollte. AUSSCHLIESSENDER FEHLER : Blaue Augen. N.B. : Rüden müssen zwei offensichtlich normal entwickelte Hoden aufweisen, die sich vollständig im Hodensack befinden.
Standard FCI N°243 / 09.06.1999 / F MALAMUTE DE L''ALASKA (Alaskan Malamute) TRADUCTION : Prof.R. Triquet et Dr. J.-M. Paschoud. ORIGINE : U.S.A. DATE DE PUBLICATION DU STANDARD D''ORIGINE EN VIGUEUR : 14.08.1996. UTILISATION : Chien de traîneau. CLASSIFICATION F.C.I. : Groupe 5 Chiens de type Spitz et de type primitif. Section 1 Chiens nordiques de traîneau. Sans épreuve de travail. ASPECT GENERAL : Le Malamute d''Alaska, une des plus anciennes races de chiens de traîneau arctiques, est un chien puissant, de construction solide, a la poitrine bien descendue et au corps fort et bien musclé. Le Malamute est bien d''aplomb en station et son attitude suggere une grande activité par un port de tete haut et fier et par des yeux en éveil qui expriment intéret et curiosité. La tete est large. Les oreilles sont triangulaires et dressées quand le chien est attentif. Le museau est massif et ne diminue que légerement dans sa largeur de la racine a la truffe ; il n''est ni pointu ni long, mais pas non plus tronqué. La robe est épaisse, avec un poil de couverture rude d''une longueur suffisante pour assurer la protection d''un sous-poil dense et laineux. Les Malamutes sont de couleurs diverses. Les marques de la face constituent un trait distinctif. Elles consistent en une coiffe couvrant la tete, la face étant soit entierement blanche, soit marquée d''une liste et/ou d''un masque. La queue est bien fournie de poil ; portée au-dessus du dos, elle a l''aspect d''un panache ondoyant. Le Malamute est doté d''une forte ossature avec des membres sans défauts, de bons pieds, une poitrine bien descendue et des épaules puissantes ; il dispose de toutes les autres caractéristiques physiques nécessaires a l''accomplissement efficace de sa tâche. Les allures sont régulieres, coordonnées, facile et tres efficaces. Le Malamute n''est pas fait en chien de traîneau de course destiné a rivaliser de vitesse en compétition, mais est conçu pour la force et l''endurance ; toute caractéristique individuelle, y compris le tempérament, qui va a l''encontre de la réalisation de ce dessein doit etre considérée comme le plus grave des défauts. PROPORTIONS IMPORTANTES : La hauteur de la poitrine correspond approximativement a la moitié de la hauteur au garrot, le point le plus bas de la poitrine se trouvant exactement derriere les avant-bras. La longueur du corps mesurée de la pointe de l''épaule a la pointe de la fesse dépasse la hauteur au garrot. CONFORMATION : Le corps n''accuse aucun exces pondéral ; l''ossature est proportionnée a la taille. COMPORTEMENT / CARACTERE : Le Malamute est un chien affectueux, amical et non le chien d''un seul maître. C''est un compagnon fidele et dévoué, enjoué quand on l''y invite, mais généralement impressionnant de dignité a l''âge adulte. TETE : La tete est large et forte, ni grossiere ni lourde, et doit etre en rapport avec la taille du chien. L''expression est douce et suggere des dispositions affectueuses. REGION CRANIENNE : Crâne : Il est large et modérément arrondi entre les oreilles ; il se rétrécit graduellement et s''aplatit sur le dessus en approchant des yeux et s''arrondit vers les joues qui sont modérément plates. Il y a un léger sillon entre les yeux. La ligne supérieure du crâne et la ligne supérieure du museau forment presque une droite qui n''offre qu''une légere cassure a leur jonction. Stop : Léger. REGION FACIALE : Truffe : Dans toutes les couleurs de robe, sauf pour le rouge, la truffe, les levres et les bords des paupieres sont de couleur noire. Le brun est autorisé chez les chiens a robe rouge. La truffe " de neige " barrée par une zone plus claire est acceptée. Museau : Il est fort et massif par rapport au crâne. Il ne diminue que peu en largeur et en épaisseur, de sa jonction avec le crâne a la truffe. Levres : Bien jointives. Mâchoires/dents : Les mâchoires supérieures et inférieures sont larges et portent des dents fortes. Les incisives offrent un articulé en ciseaux. Le prognathisme supérieur ou inférieur est un défaut. Yeux : Disposés obliquement dans le crâne, ils sont de couleur marron, en forme d''amande et d''une grandeur moyenne. L''oil foncé a la préférence. L''oil bleu constitue un défaut éliminatoire. Oreilles : Elles sont de taille moyenne, mais petites par rapport au crâne. De forme triangulaire, elles sont légerement arrondies a leur extrémité. Les attaches des oreilles sont bien écartées et situées sur les bords externes de l''arriere du crâne, au niveau de l''angle externe (supérieur) de l''oil, ce qui fait que, quand l''oreille est dressée, elle se détache du crâne. Quand elles sont dressées, les oreilles pointent légerement vers l''avant, mais quand le chien est au travail, les oreilles sont parfois pliées contre le crâne. Les oreilles attachées haut constituent un défaut. COU : Il est fort et modérément galbé. CORPS : Compact dans sa construction mais, dans l''ensemble de la ligne du dessus, le rein n''est pas court. Dos : Il est droit et descend en pente douce vers les hanches. Rein : Solide et bien musclé. Un rein long qui affaiblit le dos est un défaut. Poitrine : Bien développée. QUEUE : Attache moyenne suivant la ligne de la colonne vertébrale a la naissance ; elle est portée sur le dos quand le chien ne travaille pas. Elle n''est pas rabattue sur le dessus, ni enroulée en boucle serrée reposant sur le dos ni garnie de poils courts a la façon de la brosse du renard. La queue du Malamute est bien fournie et a l''aspect d''un panache qui ondoye. MEMBRES MEMBRES ANTERIEURS : Les antérieurs sont bien musclés et pourvus d''une tres forte ossature. Vus de face, ils sont droits jusqu''au métacarpe. Epaules : Modérément obliques. Avant-bras : Vus de face, d''aplomb jusqu''aux métacarpes. Métacarpes : Vus de profil, ils sont courts, solides et légerement fléchis. MEMBRES POSTERIEURS : Ils doivent etre larges. Vus de derriere, en statique comme en action, ils sont parfaitement en ligne avec les membres antérieurs ; le chien n''est ni trop serré ni trop large du derriere. Les ergots aux membres postérieurs sont indésirables ; on doit en faire l''ablation peu apres la naissance. Cuisses : Fortement musclées. Grasset : Modérément angulé. Jarret : L''articulation du jarret est modérément coudée et bien descendue. PIEDS : De type " raquette a neige ", serrés et épais, avec des coussinets épais, résistants et bien rembourrés qui donnent un aspect ferme et compact. Les pieds sont forts, les doigts serrés et bien cambrés. Un poil de protection pousse entre les doigts. Les ongles sont courts et forts. ALLURES : Les allures du Malamute sont régulieres, égales et puissantes. Il est agile pour son poids et sa taille. Vus de profil, les postérieurs produisent une forte poussée qui se transmet aux antérieurs par la région lombaire bien musclée. La poussée transmise par les postérieurs aux antérieurs produit un mouvement régulier d''une grande amplitude. Vus de face ou de derriere, les membres se meuvent en ligne droite et ne sont ni trop serrés ni trop écartés. Au trot rapide, les membres convergent vers l''axe sagittal du corps. Une démarche guindée ou toute démarche qui n''est pas absolument efficace et dégagée est a rejetter. ROBE POIL : Le Malamute a un poil de couverture épais et rude, jamais long ni doux. Le sous-poil est dense, de 2,5 cm a 5 cm (1-2 pouces) d''épaisseur, huileux et laineux. La longueur du poil de couverture rude tout comme celle du sous-poil est variable. Le poil est relativement court a moyen les long des côtés du corps, la longueur augmentant autour des épaules et du cou, le long du dos et sur la croupe, de meme qu''aux culottes et au panache. En général, les Malamutes ont le poil plus court et moins dense pendant les mois d''été. En exposition, le Malamute est présenté a l''état naturel. Il est interdit de couper le poil sauf pour dégager les pieds. COULEUR : Les couleurs habituelles vont du gris clair au noir en passant par des nuances intermédiaires, et du zibeline au rouge en passant par des nuances intermédiaires. Des combinaisons de couleur sont admises au sous-poil, a la face (arcades sourcilieres, oreilles, levres et nez) et entre les plages blanches et les plages pigmentées. La seule couleur uniforme admise est le blanc. Le blanc est toujours prépondérant sur les parties inférieures du tronc, une partie des membres, les pieds et une partie des marques de la face. Une liste blanche sur le front et/ou un collier ou une pastille sur la nuque attirent l''oil et sont admis. Le Malamute présente une robe a manteau ; une couleur discontinue s''étendant sur tout le corps en taches ou en éclaboussures irrégulieres est a rejeter. TAILLE : Il y a un éventail naturel de taille dans la race. Les tailles recherchées pour le travail sont de 63,5 cm (25 pouces) au garrot pour un poids de 38 kg (85 livres anglaises) chez les mâles et de 58,5 cm (23 pouces) au garrot pour un poids de 34 kg (75 livres anglaises) chez les femelles. Toutefois, les considérations de taille ne doivent pas l''emporter sur le type, les proportions, les allures et ce qui touche a la fonction. Lorsqu''en jugement, des chiens sont a égalité de type, proportions et allures, c''est celui qui est le plus pres de la taille recherchée pour un travail lourd qui sera préféré. IMPORTANT : Quand on juge des Malamutes, c''est leur fonction en tant que chien de traîneau destiné a traîner de lourdes charges qui doit avoir la priorité sur tout le reste. La sévérité de la pénalisation dépend de combien le sujet s''écarte de la description du Malamute idéal et jusqu''a quel degré un défaut particulier affectera l''aptitude du sujet au travail. Les membres du Malamute doivent dénoter une force peu commune et une formidable puissance de propulsion. Tout signe d''imperfection dans les membres ou les pieds, devant ou derriere, que ce soit en statique ou en action, doit etre considéré comme un défaut grave. Etant donné ces préalables, les défauts en question sont le pied écrasé, les jarrets de vache, les métacarpes défectueux, l''épaule droite, le manque d''angulation, la démarche guindée (ou toute allure qui ne soit pas coordonnée, énergique et réguliere), le manque de substance, la poitrine insuffisamment descendue, le corps empâté ou léger dans son ossature et des proportions générales médiocres. DEFAUTS : Tout écart par rapport a ce qui précede doit etre considéré comme un défaut qui sera pénalisé en fonction de sa gravité. DEFAUT ELIMINATOIRE : ˇ Yeux bleus. N.B. : Les mâles doivent avoir deux testicules d''aspect normal completement descendus dans le scrotum.
Estándar FCI N° 243 / 9.06.1999 / E Malamute de alaska (Alaskan Malamute) TRADUCCIÓN : Iris Carrillo (Federación Canófila de Puerto Rico). ORIGEN : Estados Unidos. FECHA DE PUBLICACIÓN DEL ESTÁNDAR ORIGINAL VÁLIDO : 14.08.1996. UTILIZACIÓN : Perro de trineo. CLASIFICACIÓN FCI : Grupo 5 Perros tipo Spitz y tipo primitivo. Sección 1 Perros nórdicos de trineo. Sin prueba de trabajo. APARIENCIA GENERAL : El Malamute de Alaska es una de las razas más antiguas de perros de trineo. Este es un perro poderoso, de construcción sólida, pecho bien profundo y cuerpo fuerte y musculoso. Sus extremidades son bien aplomadas cuando está de pie y su actitud denota una gran energía. La cabeza la lleva en alto, con un porte altivo; la mirada, siempre alerta, expresa interés y curiosidad. La cabeza es ancha; las orejas son triangulares y se mantienen erguidas cuando el perro está atento. El hocico es compacto y su anchura, de la raíz a la trufa, sólo disminuye ligeramente. No es ni largo, ni puntiagudo, pero tampoco es truncado. El pelaje es denso; el pelo de la capa externa es áspero y de longitud suficiente para proteger la capa interna de pelos que es lanosa. Esta raza existe en distintos colores. La marcas de la cara constituyen un rasgo distintivo. Estas consisten de una especie de toca que cubre la cabeza. La cara, o es completamente blanca, o presenta una raya y / o una máscara. La cola llevada sobre la espalda tiene el aspecto de un penacho ondulante. Su pelo es abundante. El Malamute está dotado de una fuerte osamenta y sus extremidades no presentan ningún defecto. Los pies son buenos, el pecho es bien profundo y los hombros son poderosos. Posee todas las otras estructuras físicas necesarias que le permiten el cumplimiento eficaz de su tarea. Sus movimientos son fluidos, equilibrados, infatigables y totalmente eficientes. Este perro no está concebido para competir con otros tirando del trineo en carreras de velocidad, su valor recide en su fuerza y resistencia. Cualquier característica individual, incluyendo el temperamento, que interfiera en la realización de este propósito, debe ser considerada como la más grave de las faltas. PROPORCIONES IMPORTANTES : La altura del pecho corresponde aproximadamente a la mitad de la altura a la cruz; el punto más bajo del pecho se situa exactamente detrás del antebrazo. La longitud del cuerpo, tomada desde la punta del hombro hasta la punta del glúteo, sobrepasa la altura a la cruz. TEMPERAMENTO / COMPORTAMIENTO : El Malamute es un perro afectuoso, amigable y no es perro de un sólo amo. Es un companero leal y abnegado, dispuesto al juego cuando se le anima, pero por lo general impresiona por su dignidad cuando es adulto. CABEZA : Es ancha y profunda, pero no es tosca ni pesada y debe guardar proporción con el tamano del perro. La expresión es dulce y indica una disposición afectuosa. REGIÓN CRANEAL : Cráneo : Ancho y moderadamente redondeado entre las orejas. Estrechándose y aplanándose gradualmente en la parte superior, cerca de los ojos; es redondo en la región de las mejillas, que son más bien planas. Entre los ojos puede observarse un ligero surco. La línea superior del cráneo y de la línea superior del hocico forman casi una línea recta. Depresión naso-frontal (Stop) : Leve. REGIÓN FACIAL : Trufa : En todos los colores del pelaje, excepto por el rojo, es de color negro, así como también los labios y el borde de los párpados. El pardo está permitido en los perros de pelaje rojo. Se acepta la nariz " de nieve ", que está marcada por una banda más clara. Hocico : Es grande y macizo, en relación al tamano del cráneo. Su anchura y profundidad disminuyen muy poco desde la unión con el cráneo hasta le trufa. Labios : Están bien apretados. Mandíbulas / Dientes : Ambas mandíbulas son anchas y poseen dientes fuertes. Los incisivos forman una mordida de tijera. Tanto el prognatismo superior como inferior constituyen una falta. Ojos : Son dispuestos oblicuamente en el cráneo. Son castanos, almendrados y de tamano mediano. Los ojos azules constituyen una falta eliminatoria. Orejas : De tamano mediano, aunque pequenas con relación al cráneo. Tienen forma triangular y son ligeramente redondeadas en su extremo. De implantación bien separada, se sitúan sobre los bordes externos de la parte posterior del cráneo, alineadas al ángulo superior del ojo, por la cual, cuando las orejas están erguidas, parecen apartarse del cráneo. Cuando están erguidas, las orejas apuntan ligeramente hacia el frente, pero cuando el perro trabaja, en ocasiones se doblan y se pegan al cráneo. Las orejas de inserción alta constituyen una falta. CUELLO : Es grueso y moderadamente arqueado. CUERPO : Es compacto en su construcción, pero no es excesivamente corto. No debe presentar un exceso de peso, y la estructura ósea está en proporción con el tamano. Espalda : Recta; desciende en una leve pendiente hasta las caderas. Lomo : Sólido y bien musculoso. Un lomo largo que pueda debilitar la espalda constituye una falta. Pecho : Bien desarrollado. COLA : De inserción mediana siguiendo la línea de la columna vertebral. El perro la lleva sobre la espalda cuando está en reposo. No se apoya contra la línea superior, ni se enrosca en forma de rizo cerrado sobre la espalda, así como tampoco está cubierta de pelos cortos como la cola del zorro. La cola del Malamute es bien tupida y tiene el aspecto de un penacho ondulante. EXTREMIDADES MIEMBROS ANTERIORES : Son musculosos y de huesos fuertes. Vistos de frente, son rectos hasta los metacarpos. Hombros : Son moderadamente oblicuos. Metacarpos : Vistos de perfil, son cortos, sólidos y ligeramente oblicuos. MIEMBROS POSTERIORES : Deben ser anchos. Vistos desde atrás, tanto cuando el perro está en pie, como cuando está en acción, deben ser perfectamente alineados con las extremidades anteriores. Visto desde atrás, el perro no es ni demasiado estrecho, ni demasiado ancho. Los espolones de las extremidades posteriores son indeseables y deben eliminarse poco después del nacimiento de los cachorros. Muslo : Debe ser bien musculoso. Rodilla : Su angulación es moderada. Corvejones : Su articulación es medianamente acodada y bien descendida. PIES : Los pies son tipo " raqueta de nieve ", cerrados y espesos con almohodillas bien acolchadas que dan un aspecto firme y compacto. Son grandes y los dedos están juntos y bien arqueados. Entre los dedos crece un pelo protector. Las almohodillas son gruesas y resistentes. Las unas son cortas y fuertes. MOVIMIENTO : Es suelto, fluido, equilibrado y poderoso. El Malamute es ágil, tomando en consideración su peso y tamano. Vistas de perfil, las extremidades posteriores producen un fuerte impulso que se transmite a las extremidades anteriores a través de una región lumbar bien musculosa. Este impulso recibido por las extremidades anteriores produce un movimento sostenido y largo. Vistas de frente o de atrás las extremidades se mueven en línea recta y no están ni muy juntas, ni muy separadas. Durante el trote rápido, las extremidades tienden a converger en el centro de gravedad del cuerpo. Un paso rígido, o cualquier movimiento que no sea completamente eficaz e incansable debe ser penalizado. PELAJE PELO : La capa externa de pelos es espesa y áspera, nunca larga, ni suave. La capa interna de pelos es densa, de 2,5 a 5 cm (1-2 ins) de espesor. También es aceitosa y lanuda. La longitud del pelo es variable, tanto en la capa externa áspera, como en la capa interna. El pelo va de relativamente corto a mediano en las partes laterales del cuerpo; su longitud aumenta alrededor de los hombros y el cuello, en la espalda y sobre la grupa, así como en los pantalones y el penacho. Por lo general, el Malamute tiene el pelo más corto y menos denso durante los meses del verano. En las exposiciones, esta raza debe presentarse en estado natural. El acicalamiento sólo se admite para darle a los pies una apariencia limpia. COLOR : Los colores usuales varian, desde el gris claro pasando por los tonos intermedios hasta el negro y hasta el rojo. Se acepta la combinación de colores en la capa interna de pelos, en la cara (arcos supraciliares, orejas, labios, nariz) y entre las áreas blancas y pigmentadas. El único color uniforme que se acepta es el blanco. Este es siempre el color preponderante en las partes inferiores del tronco, una parte de las extremidades, los pies y una parte de la marcas faciales. Una raya blanca sobre la frente, un collar, o ambos, así como una pequena mancha sobre la nuca llaman la atención y son admitidos. El pelaje del Malamute se presenta como una manta; no debe admitirse un color irregular que se extiende sobre todo el cuerpo o en forma de salpicaduras asimétricas. TAMANO : Esta raza presenta una gama natural de tamanos. Para el trabajo, los tamanos deseados son : 63,5 cm (25 pulgadas) de altura a la cruz para un peso de 38 kg (85 libras inglesas) en los machos, y en las hembras 58,5 cm (23 pulgadas) de altura a la cruz para un peso de 34 kg (75 libras inglesas). Sin embargo, las consideraciones de tamano no deben ser más importantes que el tipo, las proporciones, el movimiento y todo lo que concierne a la función. Si durante el juzgamiento algunos perros están en igualdad de tipo, proporciones y función, será seleccionado aquel que más se acerque al tamano deseado para poder realizar un trabajo pesado. IMPORTANTE : Al momento de juzgar al Malamute, lo que debe predominar sobre cualquier otra consideración es su función como perro de trineo utilizado para arrastrar cargas pesadas. La severidad de la penalización dependerá de cuánto se aparte el ejemplar de la descripción del Malamute ideal y hasta qué punto un defecto en particular afecte la capacidad de trabajo. Las extremidades del Malamute deben mostrar una fuerza poco común y un muy gran poder de propulsión. Cualquier signo de imperfección en las extremidades o los pies, delanteros o traseros, ya sea cuando el perro está parado, o cuando está en acción, debe ser considerada como una falta grave. Dadas estas condiciones previas, las faltas serían las siguientes : pies aplastados, corvejones de vaca, metacarpos defectuosos, hombros rectos, falta de angulación, movimiento rígido (o todo movimiento que no sea equilibrado, enérgico y uniforme), falta de sustancia, pecho que no es lo suficientemente profundo, cuerpo grueso o de huesos livianos y proporciones generales mediocres. FALTAS : Cualquier desviación de los criterios antes mencionados se considera como falta y la gravedad de ésta se considera al grado de la desviación al estándar. FALTA ELIMINATORIA : Ojos azules. N.B. : Los machos deben tener dos testículos de apariencia normal completamente descendidos en el escroto. |
|||||||||||||||||||||||||||||||
