Színe: a fehér minden árnyalata, de főként
farkas vagy ezüstszürke. Lehet rőt, fekete,
fekete-fehér, foltoktól tarkított.
Marmagassága: 54-56cm (kan),
illetve 51-56
cm (szuka)
Súlya: 16-27 kg közötti
A szibériai huskyk történelme több ezer évre
is visszanyúlhat bár a többi fajtától eltérően
szinte semmilyen írott vagy más tárgyi emlék
nem maradt fent róluk, egészen az 1800-as
évekig. A kutatók megegyeznek a fajta szibériai
eredetében, de pontos származási helyét illetően
különböző nézetek alakultak ki. A legelfogadottabb
nézőpont, hogy a fajta a kelet-szibériai
csukcs nép szánvontató kutyája ként terjedt
el.
.

el. Észak-Amerikába az alaszkai területeken
keresztül érkezett szibériai szőrmekereskedők
jóvoltából. Itt komoly elismerést vívott
ki magának, mint egyedüli megbízható közlekedési
eszköz az aranyláz idején. A motoros szánok
megjelenésével munkája csökkent de szépsége
és kiváló versenyszánhúzó képessége miatt
népszerűsége folyamatosan nőtt elérve mai
elismertségét.
Viselkedés és jellem
A husky rendkívül szeretetre méltó fajta
aki egy kis munkára mindig kapható. Erősen
él benne a falkaszellem, igazi társas lény.
Talán éppen ezért nem nevezhető egyértelműen
egyemberes kutyának. A család minden tagját
falkatársaként szereti (a családfőhöz hasonlóan).
Bár a mérsékelt éghajlat klímaviszonyait
is minden további nélkül elviseli a kedvenc
évszaka a tél. A hóért rajong igazán otthonérzi
magát benne. Különösebb gondozást nem igénylő,
igénytelen fajta. Bár csupa izom területvédésre
nem igazán alkalmas. Valamennyi szánhúzó
fajta közül talán a legszelídebb. A betörő ellen jobb esetben érdektelenséget
mutat, rosszabb esetben a tolvaj egy kis
játékra is számíthat.
Általános leírása:
A szibériai husky közepes termetű munkakutya,
gyors és elegáns mozgású. Mérsékelten tömör
felépítésű és dús szőrzetű teste, álló füle
és bozontos farka is északi származásra utal.
Színe: a fehér minden árnyalata, de főként
farkas vagy ezüstszürke. Lehet rőt, fekete,
fekete-fehér, foltoktól tarkított.
Marmagassága: 54-56cm (kan), illetve 51-56
cm (szuka)
Súlya: 16-27 kg közötti